A brit médiafelügyelet (Ofcom) szerdai helyzetértékelése szerint azt utóbbi időben gyorsult, de még mindig nem elég gyors a gyűlöletkeltő, illetve terrorcselekményekhez kötődő tartalmak eltávolítása az X közösségi portálról.
A brit tartalom- és műsorszolgáltatók működési normáit szabályozó és versenyfelügyeletüket is ellátó szervezet megfogalmazása szerint az X által hozzá beterjesztett negyedéves jelentésben „észlelhető bizonyos javulás” abban, hogy a portál milyen gyorsan távolítja el felületeiről az Ofcom által korábban kifogásolt tartalmakat.
A médiahatóság közölte ugyanakkor: továbbra is vannak aggályai azzal kapcsolatban, hogy az X milyen hatékonyan lép fel az illegális gyűlöletkeltő és terrorizmust propagáló tartalmak eltávolítása végett, annak ellenére is, hogy az ilyen tartalmak bejelentése és a levételük közötti átlagos időtartam az év elején indult Ofcom-vizsgálat kezdete óta rövidült.
„Vegyes beszámolók kaptunk például arról, hogy az X milyen mértékben teljesíti a külső szakértők bevonására tett ígéretét” ebben a kérdésben - áll az Ofcom szerdai jelentésében.
A brit médiahatóság felidézi, hogy az idén eljárást indított az X ellen a Grok mesterségesintelligencia-eszköz használata miatt is, miután aggodalomra okot adó bejelentések érkeztek arról, hogy a portálon ennek az eszköznek a felhasználásával hamisított, lealacsonyító szexuális tartalmak jelentek meg valós személyekről, köztük gyerekekről.
Az Ofcom szerdai ismertetése szerint ez a vizsgálat még tart, de az már megállapítható, hogy az X számos módosítást foganatosított a pornográfiának minősített tartalmak - Nagy-Britanniában jogszabály által életkor-igazoláshoz kötött - hozzáférhetőségének korlátozására.
Az Ofcom januárban jelentette be, vizsgálatot indított az X ellen, miután a platformon mesterséges intelligenciával előállított, gyermekeket is ábrázoló, szexuális tartalmú képek terjedtek. A felügyeleti hatóság akkori közleményében felhívta a figyelmet arra, hogy súlyos törvénysértés megállapítása esetén bírósági úton megtiltható brit területen a hozzáférés az X-hez.
A vizsgálat megindításáról szóló januári tájékoztatás szerint a testülethez mélységesen aggályos bejelentések érkeztek arról, hogy az X-en a Grok chatbotot emberek lemeztelenített hamis képeinek előállítására és terjesztésére használták.
Az Ofcom szerint ugyanezzel az eszközzel gyermekekről is szexuális tartalmú képeket állítottak elő, és ez a tevékenység megvalósíthatta a kiskorúak sérelmére elkövetett szexuális visszaéléseket ábrázoló tartalmak terjesztésének bűncselekményét - írta meg az MTI.







