Ismeretlen eredetű repülő tárgy darabjait találták meg a Balti-tenger lengyelországi partvidékén, a Karwia település közelében. A lengyel katonai csendőrség közlése szerint a leletre október 13-án figyelt fel egy helyi lakos, aki értesítette a rendőrséget. A beszámolók alapján a tárgy egy drónra hasonlított, hossza pedig megközelítőleg két méter lehetett.
A hatóságok egyelőre nem tudták megállapítani, pontosan milyen szerkezetről van szó, honnan származik, és milyen körülmények között került a tengerpartra.
Az eset kivizsgálását a gdanski körzeti ügyészség katonai ügyekkel foglalkozó részlegének ügyésze irányítja. A helyszínre tűzszerészek, katonák, a belbiztonsági ügynökség és a katonai hírszerzés munkatársai, valamint a rendőrség terrorelhárító egységének tagjai is kivonultak. A vizsgálat célja többek között a tárgy eredetének és az eset körülményeinek tisztázása. Egyelőre nem hoztak nyilvánosságra olyan információt, amely alapján egyértelműen azonosítani lehetne a szerkezetet.
A felfedezés egy olyan időszakban történt, amikor a kelet-európai térségben több alkalommal is riadókészültséget rendeltek el azonosítatlan légi objektumok vagy drónok észlelése miatt. Románia például korábban vadászgépeket riasztott az ukrán határ közelében észlelt légi célpontok miatt. A lengyel tengerparton talált roncs és a korábbi légi incidensek közötti kapcsolatról azonban egyelőre nincs bizonyíték - írja az RMF FM.







