A méltóságban és békében való együttélés üzenetét helyezte középpontba XIV. Leó pápa, amikor szombat délelőtt menekültekkel találkozott Párizsban.
„Az egyház és az emberiség története (...) nem azok által íródik, akik győztesnek tűnnek azáltal, hogy erősek és elfoglalják a teret, hanem azok által, akik helyet adnak, békefolyamatokat indítanak el, bizalmat keltenek és éltetik az életet” – nyomatékosította az egyházfő. A Vatican News által közreadott beszéd az egyházmegyei menedékkérőket és menekülteket felkaroló Bakhita-házban hangzott el.
A szentatya négynapos franciaországi apostoli látogatása második napján kereste fel az egyesületet, amely a rabszolgából szerzetessé vált, majd szentté avatott szudáni nő emlékét őrzi.
„Ez egy olyan ház, amely az egész városnak azt üzeni, hogy lehetséges méltósággal és békében találkozni és együtt élni” – fogalmazott a pápa, miután afgán és nigériai menekültek személyes tanúságtételeit hallgatta meg.
„Szent Bakhita arra szólít fel minket, hogy lássuk meg azokat, akik láthatatlanok, hogy szabadítsuk fel azokat, akiket a gazdaság és a kultúra rabszolgaságra kényszerít, hogy tartsuk tiszteletben minden testvér és nővér végtelen méltóságát” – fűzte hozzá az egyházfő a zárt körű eseményen.
A központot 2018-ban hozta létre a párizsi főegyházmegye, válaszul Ferenc pápa 2017 februári felhívására, amely a menekültek – státuszuktól független – befogadására, védelmére és integrációjára biztatott. Az egyesületnél francia nyelvórák, főzőtanfolyamok, digitális képzések, barkács- és varróműhelyek mellett pszichológiai és orvosi ellátás is elérhető.
A Concorde téren és a Champs-Élysées-n rendezendő – legalább 600 ezer hívőt vonzó – délutáni szabadtéri mise előtt XIV. Leó szombat reggel a Párizsi Katolikus Intézetbe (ICP) is ellátogatott. Ott a fiatalok körében tapasztalható egyházi dinamizmust megtestesítő, leendő és újonnan megkeresztelt hívekkel folytatott eszmecserét, majd nagy háláját fejezte ki „Isten kiszámíthatatlan munkájáért”.
„Hozzátok hasonlóan, és veletek együtt, engem is lenyűgöz, hogy mennyi ember közelít manapság a hit küszöbéhez, és az a sok felnőtt, akik a keresztény beavatás szentségeit kérik” – mondta a pápa.
„Paradoxonnak tűnhet ez a jelenség (...) egy olyan társadalomban, mint a francia, amelyet erősen szekularizált kultúra jellemez” – mutatott rá az egyházfő.
Bár a 68 milliós Franciaországban a gyakorló katolikusok száma 3 millióra zsugorodott az elmúlt évtizedekben, az utóbbi öt évben felszálló ágba került a felnőttkori keresztelések száma (2026-ban 28 százalékos növekedéssel 21 386 hívő), emellett a zarándoklatok és a nagygyűlések iránt is számottevő az érdeklődés.
Az újonnan megkereszteltek beilleszkedése összetett feladatot jelent az egyház számára; az Île-de-France régió püspökei külön munkacsoportban foglalkoznak a kérdéssel, amiről befejezésül tájékoztatták is a pápát – írta meg az MTI.
„Elengedhetetlen, hogy kísérjük és teljes mértékben integráljuk ezeket az embereket a közösségeinkbe” a keresztség felvétele után – hangsúlyozta a pápa, utalva arra a sokakban felmerülő dilemmára: „hogyan lehet elkerülni a keresztelés utáni ürességet?”
Mintegy hétszázezer hívő előtt mutatott be nagyszabású, szabadtéri szentmisét szombaton Párizsban XIV. Leó pápa. A katolikus egyházfő beszédében kiemelten szólt az élet értelmét kutató ifjúsághoz, nyomatékosan óva intve őket a lelki kiüresedés csapdáitól.
A Szentatya francia nyelven elmondott prédikációjában kitért arra a transzcendens iránti csillapíthatatlan vágyra, amely meglátása szerint az utóbbi években tömegével vonzotta a hithez a francia fiatalságot. Ennek a belső hívásnak tulajdonítja, hogy az elmúlt időszakban több tízezer tinédzser és fiatal felnőtt döntött a megkeresztelkedés mellett a nyugat-európai országban.
A katolikus vezető az emberi lélek legmélyebb mozgatórugóiról szólva rámutatott:
„Nem annyira anyagi szomjúság, mint inkább az értelem, az igazság és a beteljesülés utáni szomjúság lakozik minden ember szívében. Jézus válaszol erre a mély vágyra a kapcsolódás, az Istennel való közösség iránt, akiben az élet teljessége lakozik örökké” – fogalmazott a pápa, majd a földi lét korlátaira emlékeztetve hozzátette: „Testvéreim, egyértelmű, hogy itt lent semmi sem elégíthet ki minket teljesen.”
Az egyházfő rávilágított arra is, hogy a modern emberben megbúvó állandó nyugtalanság egyértelműen abból a társadalmi berendezkedésből eredeztethető, amelyben a féktelen túlfogyasztás képtelen valós gyógyírt nyújtani a jelenkor szorongásaira. A felszínes megoldások és a hamis illúziók kapcsán így figyelmeztetett:
„Amikor végre azt hisszük, hogy a keresésünk befejeződött, és erőfeszítéseink jutalmat nyertek, a belső üresség gyakran újra felszínre tör, még mélyebben. És akkor, hogy azt betöltsük, lehet, hogy új örömöket keresünk, új dolgokat akarunk birtokolni, mindent megteszünk, hogy szórakoztassuk magunkat azért, hogy ne érezzük többé ezt a belső nyugtalanságot” – zárta tanítását XIV. Leó pápa, adta hírül az MTI.







