Megvan a Ryanair gépen történt ablaktörés oka

Kijöttek a vizsgálat eredményei

Külföld
  • 2026.08.14. - 15:03
Cikk borítókép
Képünk illusztrációAFP/NurPhoto/Marcin Golba

Végre megtudhatta a közönség is, mi történt valójában a kitört üvegű Ryanair gépen.

A Ryanair egyik járatán letört a hajtómű ventilátorának egyik lapátja, amelynek darabjai röviddel a görögországi felszállás után betörték a repülőgép egyik ablakát. Az ott ülő szerbiai utas fejét a légáramlat részben kirántotta a gépből, utastársai azonban visszahúzták a kabinba – közölték csütörtökön amerikai vizsgálók – emlékeztet egy, a közelmúltban történt esetre a Szabad Magyar Szó.

Mint olvasható, az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Tanács (NTSB) közölte, a hajtóműben madármaradványokat találtak, ami arra utalhat, hogy a jármű a felszállás során egy szárnyassal ütközött.

Az NTSB megrovásban részesítette a Ryanair vezérigazgatóját, Michael O’Learyt, miután a vezető a múlt hónapban a befektetőknek azt mondta, hogy a vizsgálat egy idegen tárgy által okozott sérülésekre összpontosít, nem pedig a repülőgép korára vagy karbantartási előzményeire. A közlekedésbiztonsági tanács közölte, hogy a vizsgálók egyelőre semmilyen lehetőséget nem zártak ki, és O’Leary nem kapott felhatalmazást arra, hogy a vizsgálatról nyilatkozzon.

Reklám