A Ryanair megnyugtatta utasait, hogy repülőgépei biztonságosan üzemelnek, miután egy férfit kellet kimenteni repülés közben ablakból, ugyanis az betört, és magával rántotta az utast. A légitársaság közölte, hogy felvette a kapcsolatot az érintett személy családjával.
A 61 éves Ljubisa Karović egy Thesszalonikiből a München melletti Memmingenbe tartó járaton ült, amikor egy hajtóműhiba következtében leszakadó alkatrészek megrongálták a gép egyik akrilablakát. A férfit fejjel előre az ablak felé rántotta a légnyomás, ám felesége, Svetlana Grković a lábánál fogva visszatartotta, majd két másik utas segítségével sikerült visszahúzniuk a fedélzetre.
„Ügyfélszolgálati csapatunk az eset óta folyamatos kapcsolatban áll a családdal” – mondta Neil Sorahan, a Ryanair pénzügyi igazgatója. Hozzátette: a személyzet rendkívüli munkát végzett, a gépet biztonságosan visszajuttatták Thesszalonikibe, és minden utas épségben leszállhatott.
A vezető szerint egyelőre korai lenne arról beszélni, hogy a légitársaságnak kell-e kártérítést fizetnie, amíg a vizsgálat eredménye nem ismert.
Az ügy kivizsgálását az amerikai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Testület (NTSB) vezeti. A vizsgálat egy, a Ryanair leányvállalata, a Malta Air által üzemeltetett Boeing 737-es repülőgépet érint - írta a The Guardian.
„Üdvözöljük az NTSB bevonását. Teljes körű, független vizsgálatot folytatnak majd, amelyben teljes mértékben együttműködünk” – mondta Sorahan.
A Ryanair vezetője közben igyekezett megnyugtatni az utasokat, hogy a légitársaság flottája továbbra is biztonságosan üzemel. Elmondása szerint sem az amerikai Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA), sem az Európai Unió Repülésbiztonsági Ügynöksége (EASA) nem rendelt el változtatást a vállalat működésében.
„Nagyon elégedettek vagyunk a biztonsági előírásainkkal. Viszonylag fiatal flottával rendelkezünk, és magas szintű karbantartást végzünk” – hangsúlyozta.
Sorahan szerint a Boeing 737-esek a világ egyik legbiztonságosabban üzemeltetett repülőgéptípusai közé tartoznak, amelyekkel több százmillió járatot teljesítettek világszerte.
A Ryanair vezetője ugyanakkor bírálta az Európai Unió új digitális határbeléptetési rendszerét (EES), amely szerinte jelentősen lassítja az utasforgalmat. A rendszer bevezetése miatt egyes repülőtereken hosszabb várakozási idő alakult ki az útlevél-ellenőrzéseknél.
A légitársaság szerint több európai repülőtéren – köztük Budapesten is – jelentős késések alakultak ki a lassabb ellenőrzési folyamatok miatt.
A Ryanair hétfőn arról is beszámolt, hogy a június végéig tartó negyedévben adózott nyeresége 34 százalékkal, 538 millió euróra csökkent. A visszaesést főként a megemelkedett üzemanyagköltségekkel és a közel-keleti konfliktus okozta bizonytalansággal indokolták.
Bár az utasforgalom éves szinten 6 százalékkal nőtt, az átlagos jegyárak ugyanennyivel csökkentek, mivel a légitársaság szerint a fogyasztói bizonytalanság miatt ösztönözni kellett a foglalásokat.
Sorahan szerint az easyJet esetleges felvásárlása az európai légiközlekedési piac további átrendeződéséhez vezethet, és akár újabb összeolvadásokat is elindíthat az iparágban.







