Sokadik felvonáson van túl az iráni háború. Nagy biztonsággal kijelenthető, Donald Trump azon kevesek egyike, aki pontosan tudja, mennyi lőszere van még az Egyesült Államoknak – s az mire (lenne) elég. A konfliktus lezárását sokan várják, de még mindig nem biztos, hogy a finálé rakéta-, láng- és füstmentes lesz...
Vajon holnap bal vagy jobb lábbal kel fel Donald Trump? A kérdés egyáltalán nem légből kapott, lévén nagyjából-egészében ez dönti el, mi lesz a sorsa, azaz hová s merre fordul az iráni konfliktus. Persze a képlet végeredményét nagyban befolyásolja Tel-Aviv álláspontja és a katonai raktárak aktuális töltöttségi szintje is. Hiszen lehet bármennyire is harcias az elnök (és Izrael), no meg a túlsó térfélen a perzsa állam, pusztán szavakkal nem igazán lehet porig rombolni az ellenség állásait, megölni annak harcosait.
Számunkra a leglényegesebb szempont természetesen az, hogy a piac térjen vissza a nyugodt(abb) helyzetébe. Ismét legyen olcsó(bb) a gáz és az olaj, biztonságosan közlekedhessenek a hajók, és nyissák ki végre a két szorost – amelyet napjainkban Irán és annak hűséges szövetségesei, a jemeni húszik blokkolnak.
Azonban tudjuk, a világpolitika nem a vágyálmok terepe, így vissza is térhetünk az alapvonalhoz – azaz mit gondol erről az egészről maga Donald Trump? Azt már tapasztalhattuk, hogy az elnök nézőpontja épp úgy leng ki, mint egy póriasan felhúzott kilátó. Ami kedden biztosnak tűnik, az másnapra köddé lesz azért, hogy aztán csütörtökön újabb derűs ötletek bontakozzanak ki a homályból. Közben Teherán sem rest, s ott tesz keresztbe az Egyesült Államoknak, ahol csak éri – arról nem is beszélve, hogy a siíta rendszer kínai és orosz szövetségesei sem mennek a szomszédba a kellemetlenségek fokozásáért.
Nagy tételben fogadhatunk rá, hogy az Egyesült Államok (és en bloc a Nyugat) harci készletei vészesen leapadtak. Egyrészt ebben benne van Ukrajna önérdek elleni támogatása – másrészt a több mint két éve zajló izraeli-palesztin háború és leginkább maga az iráni tusa. Tehát amikor Donald Trump mondatai mögé igyekszünk pillantani, nem vonatkoztathatunk el attól a ténytől, hogy az USA vezetője mit szeretne s valójában mire lehet képes. S mivel a kettő e pillanatban még véletlenül sem fedi egymást, meg is van a (kívülről) zabolátlannak tűnő szemléletváltások egyik valós oka.
Úgy ugyanis, hogy az „embernek” lassan már annyi rakétája sincsen, amivel egy (jelentsen e szó bármit is) tisztességes háborút megvívhat, pláne megnyerhet, nehéz a lövészárokba szállni. E mellett pedig azt sem szabad elfeledni, a teljeskörű rezsimváltáshoz személyesen kéne Iránba menni.
Így jó eséllyel maradnak a „bombázunk, elhalasztjuk, holnap ismét újra kezdjük, tárgyalunk és perceken belül megegyezünk/eltöröljük, kiírtjuk, a végsőkig ellenállunk” jellegű kommünikék. No meg a drága benzin, a szárnyaló árak és így tovább...
