Amennyiben Petr Pavel államfő részt vesz az ankarai NATO-csúcstalálkozón, akkor az ártani fog Csehország külföldi hírnevének – jelentette ki Andrej Babis cseh kormányfő abban az interjúban, amelyet a Deník.N című lapnak adott csütörtökön.
Petr Pavel délután nyilatkozatban állításai igazolására vagy szavai visszavonására szólította fel a kormányfőt.
A miniszterelnök elismerte, hogy a korábbi NATO-csúcsokon Csehországot az államfők képviselték, de szerinte a július 7-8-i ankarai csúcs más lesz, mint az eddigiek voltak, mert elsősorban gazdasági kérdésekről, pénzről lesz szó, amelyekre az államfőnek nincs hatása, mert azokról a kabinet dönt.
A Babis vezette kormány, amelynek beiktatása óta feszült a viszonya a köztársasági elnökkel, első döntésével nem vette be az államfőt az Ankarába utazó küldöttségbe. Pavel emiatt az alkotmánybírósághoz fordult, amely előzetes intézkedésével arra kötelezte a kormányt, hogy biztosítsa az elnök részvételét Ankarában.
A kormány hétfőn külön repülőgépet hagyott jóvá az elnök számára, de a delegáció vezetőjének továbbra is Babist jelölték ki. Pavel kijelentette, hogy a protokoll szerint a küldöttséget az elnöknek kellene vezetnie. „Igyekszünk meggyőzni az elnököt, hogy ez a csúcstalálkozó más lesz, mint az előzőek. Fontos, hogy jelen legyen a kormány, és megvédje a NATO vállalásaink teljesítését, de megvédje az (előző) Fiala-kormányt is, amely ugyan soha nem teljesítette vállalásait, de legalább védte Csehország pozícióit. Bíztunk abban, hogy ez elnök ezt megérti” – fejtette ki a kormányfő kérdésre válaszolva.
Csehország védelmi kiadásai 2025-ben sem érték el a bruttó hazai termék (GDP) korábban vállalt két százalékát, és várhatóan ez az idén is így lesz – mutatott rá a lap.
Babis elmondta az interjúban: javasolták az elnöknek, hogy „tegye túl magát ezen” (a kérdésen), és ne okozzon kárt külföldön az országnak. Szerinte a kormány kész kijelenteni, hogy a NATO jövő évi csúcstalálkozóján Tiranában Petr Pavel vehet részt, és azt már jóvá is hagyták, hogy idén ősszel az elnök képviselje Csehországot az ENSZ Közgyűlésének ülésszakán New Yorkban.
A kormányfő kijelentette az interjúban: a köztársasági elnök önkényesen értelmezi az alkotmányt, és véleményét nagymértékben tanácsadói befolyásolják. Szerinte Petr Pavel egyértelműen a jelenlegi ellenzék vezetője, és tevékenységével újraválasztása érdekében kampányol.
Petr Pavel csütörtök kora este reagált Andrej Babis interjújára, a CTK hírügynökségnek megküldött nyilatkozatában felszólította: hozzon fel konkrét bizonyítékokat azon állításai igazolására, miszerint ő önkényesen értelmezi az alkotmányt, és tevékenységével árt Csehország érdekeinek, vagy pedig vonja vissza szavait.
A 2023-as elnökválasztáson Petr Pavel éppen Andrej Babist győzte le, és szerezte meg az államfői posztot. A mostani kormányfő az interjúban azt mondta, hogy a 2028-as elnökválasztáson nem akar indulni.







