Bennünket is érint, hogy Ázsiában nem tudnak műtrágyázni

Jellemzően az ázsiai országok vásárolták eddig igazán nagy tömegben a Perzsa-öbölben előállított műtrágyát. Mióta azonban kitört a háború s leállt a hajóforgalom, nem tudják kellő arányban pótolni a hiányokat. Persze maguk az üzemek is komoly bajban vannak, ugyanis ha a termelést nincs miért folytatni, akkor az értelemszerűen előbb-utóbb leállással jár. Kezdetben még megvolt a remény, hogy esetleg záros határidőn belül ismét megindul a hajóforgalom, ám ahogy múltak az értékes hetek, egyre világosabbá vált, erre kár számolni.

Mára oda jutottunk, hogy a Hormuzi-szorostól „beljebb" lévő gépsorok döntő többsége egyszerűen leállt, mert már nem tudták hová tenni a készterméket. (Nagyjából úgy jártak, mint Irán, aki a kitermelés fenntartása érdekében bármilyen, rendelkezésre álló szabad helyet kőolajjal töltött meg - s itt egyre ment, hogy kiszolgált vasúti vagonokról vagy évtizede nem használt hajókról volt szó. Ma pedig már szó szerint nincs hová tenni az anyagot...)

Visszakanyarodva az alaptémához, fontos megjegyezni, az öböl közvetlen közelében hét, míg a partoktól távolabb kilenc nagy vállalat található. Ezekből döntő részben tengeri úton szállították el a granulátumot - ám ez az út most bedugult. Kézenfekvőnek tűnhet a közúti fuvarozás bevezetése, ám e verzió a hatalmas távolságok és a sivatagi közbiztonság - fogalmazzunk így - mérsékelt megléte mellett nem túlzottan kifizetődő. Külön keserv - és egyben a legdrágább dolog - bármilyen gyár „rángatása": azaz a leállítása majd újraindítása. Érthető, ha a tulajdonosoknak ez kevéssé bejövő opció. Azonban jelen állás szerint egyéb választásuk nem nagyon marad, hiszen „hozomra" termelni céltalan - arról nem is szólva, hogy a műtrágya nem épp veszélytelen termék.

Utóbbi kapcsán elegendő Bejrútra és az ott történt elképzelhetetlen erejű detonációra utalni.

Mint fentebb is utaltunk rá, az öböl-menti vállalatok legnagyobb vásárlói az ázsiai országok voltak. Ezek most Kínából és Oroszországból igyekeznek pótolni az elmaradt készleteiket - s ahogy a világlapok tudósításaiból kitűnik, nem épp acélos eredményekkel. Azaz érkezik az anyag, de koránt sem annyi, amennyi kéne.

A térségben több száz millió ember él, akiknek a mindennapi betevője eddig sem volt „kézenfekvő" jelenség. Ugyanis más a turisztikai lapok prospektusa - és megint más a valóság. Ha pedig nincs elegendő étel, s a szűkös készleteket is drágán mérik, az előbb-utóbb a politikára és a helyi gazdaságra is kihat. S ekkor hamar kiderülhet, hogy Ázsia nincs is olyan messze Európától.