Külföld
Irán történelmi ellenállást vívott két „globális terrorhadsereg” ellen
A legfőbb vezető hangsúlyozta: a jelenlegi helyzet fokozottabb felelősséget ró az iráni állami vezetőkre

Hamenei üzenetét az iráni sajtó közvetítette, melyben megemlékezett a néhai Ebrahim Raiszi elnökről is, aki 2024. május 19-én vesztette életét helikopter-balesetben, Irán észak-nyugati részén. Hamenei szerint az elnök felelősségteljes és közkedvelt személyiség volt, aki figyelmet fordított az ifjúságra, az igazságosság előmozdítására, valamint az érdekeken alapuló diplomáciára.
A legfőbb vezető hangsúlyozta: a jelenlegi helyzet fokozottabb felelősséget ró az iráni állami vezetőkre, a legfőbb vezető személyétől kezdve a három hatalmi ág elnökein át egészen az összes szintű irányítókig, és kijelentette, hogy az ország dolgozik a polgárokat érintő gondok megoldásán, különös tekintettel a gazdasági és megélhetési kérdésekre.
