Külföld
A pakisztáni hatóságok őrizetbe vették az iszlámábádi merénylet feltételezett kitervelőjét

A belügyminiszter a szombaton tartott sajtótájékoztatóján bejelentette: a gyanúsítottakat Pesavárban és Novserában végrehajtott éjszakai rajtaütések során fogták el. Elmondása szerint a merénylet feltételezett kitervelője afgán állampolgár, aki az Iszlám Állammal hozható kapcsolatba. A támadást Afganisztánban tervezték meg, és a merénylőt is ott képezték ki, a művelethez India pénzügyi támogatást nyújtott - állította.
Nakvi arra is emlékeztetett, hogy több fegyveres csoport Afganisztán területéről indít támadásokat Pakisztán ellen, és felszólította a nemzetközi közösséget, hogy fordítson figyelmet a kialakult helyzetre, mivel az instabilitás a térségen túlra is átterjedhet. A biztonsági hiányosságok miatti aggodalmakra így válaszolt: "Míg egy robbantás megtörténik, közben 99 másikat meghiúsítunk."
Biztonsági források szerint a műveletekben több hatóság is részt vett, és több helyszínen tartottak razziákat. Az akciók során egy rendfenntartó meghalt, további három megsebesült.
Szombaton ezrek vettek részt az áldozatok temetésén Iszlámábádban. A gyászszertartás végén a résztvevők mellkasukat verve emelték vállukra a koporsókat, és vitték őket a temetőbe. "Aki ezt a terrorcselekményt elkövette, annak a pokol tüzén kell égnie" - mondta a temetést vezető imám.
A fővárosban megerősítették a biztonsági intézkedéseket, mivel a hatóságok további támadásoktól tartanak. A főbb útvonalakon ellenőrző pontokat állítottak fel, a temetések helyszíneit fegyveres egységek biztosították.
Kórházi források szerint több sebesült továbbra is orvosi kezelés alatt áll, néhányuk állapota válságos. Az iszlámábádi orvostudományi intézet egyik illetékese közölte, hogy több életmentő műtétet hajtottak végre a sérülteken, és a kórház elegendő kapacitással rendelkezik a betegek ellátására.
Hvádzsa Mohammad Ászif védelmi miniszter pénteken az X közösségi oldalon azt írta, hogy a merénylő korábban Afganisztánban járt. A politikus Indiát vádolta a támadás támogatásával. India külügyminisztériuma elítélte a mecset elleni támadást, és alaptalannak nevezte a vádakat.
Pénteken az imaidő alatt öngyilkos merénylő támadt a pakisztáni főváros egyik elővárosának síita mecsetére. A robbantásos merényletben legkevesebb 36 ember életét vesztette, és több mint 170-en megsebesültek.
Ez volt a legvéresebb támadás a pakisztáni fővárosban 2008 szeptembere óta, amikor 60 ember halt meg egy pokolgépes merényletben, amely lerombolta az ötcsillagos Marriott szálloda egy részét.
A robbantás elkövetőjeként az Iszlám Állam terrorszervezet jelentkezett. A szervezet éjszakai közlése szerint egyik fegyveresük a gyülekezetet vette célba, és felrobbantott egy robbanóanyaggal teli mellényt.
