Külföld

Irán maradna a tárgyalóasztalnál

Irán folytatni szeretné tárgyalásait az Egyesült Államokkal - közölte az iráni külügyminiszter pénteken, az amerikai elnök közel-keleti megbízottjával, Steve Witkoff-fal, és Donald Trump amerikai elnök vejével, Jared Kushnerrel folytatott tárgyalásai első fordulóját követően.

Irán maradna a tárgyalóasztalnál
Az Iráni Forradalmi Gárda tagjai - a fegyvertelen civilek ellen már beváltak...
Fotó: AFP/Middle East Images/Hossein Fatemi

Abbász Aragcsi az iráni állami televíziónak nyilatkozva elmondta, hogy az ománi közvetítéssel létrejött tárgyalás „pozitív légkörben folyt, mindkét fél ismertette az álláspontját, tehát ez egy jó kezdet volt, a bizalomépítés fázisában vagyunk”. Hozzátette, hogy Irán előzetes kérésének megfelelően kizárólag a nukleáris program kérdésére összpontosítottak, miközben az amerikai fél azt szeretné, ha az Izraellel szemben álló fegyveres csoportok iráni támogatásának és Irán ballisztikusrakéta-programjának a kérdését is napirendre vennék.

„Egyetértettünk abban hogy folytatjuk a tárgyalásokat, de ezek részleteiről és időpontjáról csak azután születik majd döntés, hogy mindkét küldöttség konzultált a saját felső vezetésével” - mondta. Badr al-Buszaidi, Omán külügyminisztere elmondta: külön-külön találkozott Aragcsival és az amerikai küldöttséggel. Nagyon komolynak nevezte a tárgyalásokat, mert - mint kifejtette - „lehetővé tették a felek számára álláspontjuk tisztázását és azon területek azonosítását, ahol lehetségesnek látszik az előrelépés”.

„Az eddig elért eredményeket Teheránban és Washingtonban fogják áttekinteni, a tárgyalások pedig a megfelelő időben folytatódni fognak” - tette hozzá. Az ománi fővárosban megtartott tárgyalás az első iráni-amerikai konzultáció volt azóta, hogy az Egyesült Államok tavaly júniusban, az Irán és Izrael közötti 12 napos háború után maga is légicsapásokat mért az iráni nukleáris létesítményekre.

Kapcsolódó írásaink