Külföld
Hatályba lépett az önkéntes katonai szolgálat jogi kerete Romániában
Nicusor Dan államfő kihirdette a honvédelmi felkészítésről szóló törvény módosítását

A parlament által decemberben megszavazott jogszabály felhatalmazza a védelmi minisztériumot (MAPN), hogy négyhónapos katonai alapkiképzéseket szervezzen 18 és 35 év közötti, a szolgálatra önkéntesen jelentkező fiatal férfiak és nők számára, akik a felkészítő után az operatív tartalékos állomány tagjaivá válnak.
Az önkéntes szolgálat négy hónap kiképzést jelent egy katonai egységnél, amely gondoskodik a jelentkezők elszállásolásáról, étkeztetéséről, felszereléséről és a hivatásos állományéval megegyező havi zsoldjáról. Az erőnléti felkészítésen kívül az önkénteseket megtanítják a katonai fegyelem és alapvető szabályok és taktikák betartására, valamint különböző fegyverek használatára.
A négyhónapos időszak végén az önkéntes katonai szolgálatot elvégző fiatalok háromhavi országos bruttó átlagbérnek megfelelő bónuszt is kapnak a MAPN-től. Tavaly a társadalombiztosítási költségvetés megalapozásánál 8620 lejes (mostani árfolyamon 654 ezer forint) havi bruttó átlagbérrel számoltak, ami 5043 lejes (382 ezer forint) nettónak felel meg.
Radu Miruta védelmi miniszter hétfőn ismételten leszögezte, szó sincs a (kötelező) sorkatonai szolgálat visszaállításáról, amelyet – békeidőben – Románia 2007-től függesztett fel. Az önkéntes katonai szolgálat megszervezését fél éven belül miniszteri rendelettel szabályozza a MAPN. A tárcavezető szerint egyelőre az a célkitűzés, hogy idén mintegy ezer fiatal önkéntest részesítsenek katonai alapképzésben.
A Digi24.ro szerint a program célja, hogy a hadsereg konfliktus esetén mozgósítható állománya elérje 120 ezret. Jelenleg a MAPN-nek mintegy 70 ezer hivatásos katonája és körülbelül 40 ezer tartalékosa van, de utóbbiak között sokan az idősebb korosztályhoz tartoznak. Rajtuk kívül az elmúlt két évben körülbelül 3000 önkéntes tartalékost is kiképeztek – írta a hírportál.
