Külföld

Több mint száz politikai foglyot engedett szabadon a venezuelai kormány

Még mindig több mint ezer politikai fogoly lehet börtönben

Száztizenhat politikai foglyot – köztük két olasz állampolgárt – engedett szabadon hétfőn a venezuelai kormány, és további szabadon bocsátásokat helyezett kilátásba.

Több mint száz politikai foglyot engedett szabadon a venezuelai kormány
Éljen a haza! felirat Caracasban
Fotó: AFP/Juan Barreto

A kormányközleményben kiemelték, hogy a szabadon bocsátásokra az ügyiratok átfogó, még Nicolás Maduro, az Egyesült Államok által elmozdított államfő kezdeményezésére indított vizsgálat nyomán került sor, hozzátéve, hogy az ügyiratok tanulmányozása Delcy Rodríguez ügyvezető elnök hivatali ideje alatt folytatódik.

A börtönhatóságok tájékoztatása szerint az embereket az alkotmányos rend megzavarása és az ország stabilitása aláásásának vádjával börtönözték be.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az X-en üdvözölte Caracas lépését, hozzátéve, hogy Alberto Trentini és Mario Burlo már Olaszország venezuelai nagykövetségén van, valamit köszönetet mondott a hatóságoknak és minden, Burlo és Trentini szabadon engedésén dolgozó olasz intézménynek az együttműködésért.

A Foro Penal nevű venezuelai emberi jogi szervezet a bejelentésre reagálva azt közölte, egyelőre csupán 24 ember – köztük a két olasz – elengedéséről van tudomása.

Caracas a múlt héten jelentette be, hogy megkezdi a Maduro elnöksége idején bebörtönzött politikai foglyok szabadon bocsátását, Delcy Rodríguez mindazonáltal csütörtökön leszögezte: a bebörtönzöttek szabadon engedése nem jelenti azt, hogy Caracas alávetné magát Washingtonnak.

A szabadon engedésekre mostanáig szakaszosan került sor, helyszíni beszámolók szerint pedig a bebörtönzöttek családtagjai napok óta gyülekeznek a börtönök kapui előtt.

Emberi jogi szervezetek becslései szerint a latin-amerikai országban jelenleg 800-1200 politikai fogoly van börtönben.

Kapcsolódó írásaink