Csaknem a tizedére olvadt a nyugati mese a békefenntartókról

Tavaly ilyentájt arról írtunk, borzasztó blődliség Volodomir Zelenszkij kétszázezer fős békefenntartó erőt követelő ötlete. Gyakorlatilag nem tévedtünk semmit, ugyanis az egész gondolat annyira fals, hogy még a felét sem igazán tudná kiállítani Európa anélkül, hogy saját magát ne gyengítené meg a végletekig.

Az, hogy e felhők fölött járó esztelenség mennyire abszurd, a józan szemlélők előtt soha nem volt kétséges, ennek ellenére Párizs és London azonnal fölkarolta s magáévá tette azt. A franciák és az angolok vélhetően úgy gondolták, hogy ők lesznek ennek a lelkes és vegyes nemzetközi erőnek a parancsnokai/koordinátorai, s így szép haszonra tesznek szert. Azonban már 2025 második felére kiviláglott, hogy nem csak a jelentkezőkből, de a technikai és pénzügyi keretekből is komoly hiányok tapasztalhatóak. A Macron által hangzatosan „hajlandóak koalíciójaként” eladni kívánt államok lendülete leginkább/általában addig tartott, amíg a tárgyalóasztaloknál elő nem kerültek az erősen tizennyolcas karikát érdemlő durva pénzügyi, logisztikai és bevetési kérdések.

Az ellenőrizni kívánt orosz-ukrán vonal hossza több mint ezer kilométer. A térségben az úthálózat barokkos túlzással sem nevezhető jónak, az infrastruktúra szó szerint maradéktalanul elpusztult, esetleg látványos romokban hever, továbbá aknák, föl nem robbant lőszerek, el nem működött drónok tízezrei nehezítik már egy szimpla gyalogos járőr dolgát is, nem hogy tankok, páncélozott járművek áthelyezését. E mellett mindkét félnek gondja volt rá, hogy a hidakon túl még a legegyszerűbb, úgynevezett mezőgazdasági átereszek se kerüljenek épségben a túloldal kezébe, így azokat isritka alapossággal törölték el a Föld színéről.

Ha szigorúan tekintjük, akkor valójában a kétszázezer katona sem lett volna elég a több mint ezer kilométernyi vonal felügyeletére, ennek a töredéke pedig legfeljebb arra jó, hogy nagy néha fölmutassa magát az oroszoknak és az ukránoknak. Mindennek az az oka, hogy egy adott, egy civil számára esetleg impozánsnak tűnő katonai létszámkeretnek legfeljebb a harminc-negyven százaléka az, aki effektíve bevethető, a többi inkább a háttérmunkákkal, kiképzéssel, logisztikával, javítással, aknamentesítéssel, felderítéssel és másféle tevékenységgel foglalkozik.

Tehát ha a jelenleg hangoztatott huszonötezer főt fogadjuk el „létezőnek”, akkor ez nagyon jó esetben tízezer bevethető bakát jelent. Vélhetően nem kell különösebb katonai képzettséggel bírnia senkinek ahhoz, hogy érezze, ez sokkal inkább valami szomorú vicc mint komolyan vehető ajánlat a kezdeményezők részéről.

S mindezen kontingensnek egy olyan helyen - értsd: pengevékony vonalon - kell(ene) a békét őriznie, ahol a kiegyenlítetlen számlák, zsigeri sérelmek és gyűlöletek (ember)milliói feszülnek egymásnak.

Minderre pedig rárakódik az, ha valami rossz, tragikus történik odakint a végeken. Lévén akkor azt a veszteséget belpolitikailag Nyugaton, azaz a küldő országok részéről odahaza el is kell(ene) tudni adni valamiképpen a közvéleménynek. S itt nem is muszáj attól félni, hogy egy félőrült/megszállott lelő egy-két-sok békefönntartót, hanem „csak” aknára lép egy ember, fut egy jármű. Aztán két hét múlva egy másik...

A pénzügyi keretek sem világosak. Mást mond a francia elnök, megint egyebet remél London, a kicsik azt szeretnék, ha a nagyok állnák a számlát, ismét mások több mint egy éve „csak tárgyalnak és ígérgetnek” a siker leghalványabb esélye híján. S ha így halad az ügy, akkor esélyes, hogy a huszonötezer fős létszám is inkább tartozik/zott az álom- mint a realitások világába.