Mi történne, ha az Egyesült Államok megszállná Grönlandot?

Donald Trumpnak mindössze három éve van arra, hogy megszerezze Grönlandot - már ha valóban komolyan gondolja regnálása alatt az USA „bővítését”. Ha a hadsereget óhajtja bevetni, akkor egy efféle akció megtervezése és előkészítése legkevesebb fél esztendőt vesz igénybe - lévén az áhított terület viszonylag közel van az Egyesült Államokhoz. Mivel az amerikaiak egy bérelt bázisnak hála már eleve ott vannak a szigeten, nagyon nem is kell légikikötő után koslatniuk. Ugyancsak a kezükre játszana, hogy a dán haderő eleve nem túl nagy létszámú, emberi „tartalmát” tekintve nagyjából a Magyar Honvédséggel áll egyenrangban. Igaz, arrafelé még dívik a sorkatonaság, melyet éppen nemrégiben terveztek négyről tizenegy hónapra hízlalni.

Dániában - elvileg - minden, egészségügyileg alkalmas, 18 évesnél idősebb férfinek kötelező (lenne) teljesítenie a katonai szolgálatot, ám mivel (általában) kellő számú önkéntes jelentkezik, a sorozásnál sorsolással döntik el, hogy kik kapnak behívót. Így gyakorlatilag egy csomóan kimaradnak a szórásból. Immár azonban a nőkre is vonatkozik ez az előírás.

Ha a fegyveres erőkre fordított pénzek irányából nézzük, akkor az északi állam eléggé sokáig nem jeleskedett e téren. A GDP arányos büdzsé 2005 és 2023 között 1,3 és 1,04 (!) százalék között ingadozott - csak a miheztartás végett érdemes leírni, mi már kettő percent fölött járunk egy ideje. Az ébredés a hosszú, békés álomból 2023-ban indult el, s 2024-ben döntötték úgy a helyiek, hogy 40,5 milliárd dán koronát (2147 milliárd forintot) fordítanak az önvédelemre - apró szépséghibaként nem egyszerre, hanem a következő öt esztendőben.

Ha a fegyverzet oldaláról tekintjük Dániát, akkor ott impozáns képet láthatunk: töméntelen mennyiségű Leopard harckocsi, páncélozott jármű, ágyú, tarack, aknavető, légvédelmi eszköz és szép számú repülőgép várja a bevetési parancsot. Ám ha megkapargatjuk a felszínt, akkor menten kiderül, hogy a lánctalpasok egy része elavult, más része Ukrajnában vált rommá, harmadrésze pedig mozgásképtelen, alkatrészbányának használt vastömegcikk. A légierő java ugyanakkor már kétségtelenül ultramodern - természetesen amerikai eredetű - gépekkel van felszerelve.

Akad még a tarsolyban pár hadihajó is, de ezek egyike - sőt, a fentiek összessége - sem mérhető az Egyesült Államok erejéhez. Sőt, valójában az összehasonlítást nincs is értelme elvégezni. E téren talán bőven elegendő jelezni, hogy az USA „egyetlen” normál tengeri csapásmérő köteléke durvább pusztításra képes, mintha Dánia teljes arzenáljával koncentrálna egy adott pontra.

A két fél közötti erőviszony értékelésekor a távolságot sem szabad figyelmen kívül hagyni. Ami az egyiknek holmi macskaugrás, az a másiknak egy katonai és logisztikai rémálom - pláne annak fényében, hogy Dánia vezetése is folyton attól retteg, hogy Moszkva hadosztályai nem állnak meg az Ukrán határon. Azaz abból a kevésből, ami odahaza elérhető, még a távoli, fagyos világba is delegálnia kell(ene) valamicskét azért - hogy a földkerekség legnagyobb szereplőjét elrettentse a hódítástól.

A fentiek fényében teljességgel érthető a dán politikai elit aggodalma, ugyanis pontosan tudják, hogy katonailag vajmi kevés esélyük van Washingtonnal szemben...