Külföld
A tábornokok figyelmeztetnek, gyenge a felkészülés, az oroszok győzhetnek
A katonákat, a fegyvereket és lőszert a fontra ki kell juttatni, ami viszont problémát jelent.
Még karácsony tájékán sem csillapodik a nyugati országok és a NATO vezetőinek durva háborús retorikája. A francia vezérkari főnök arról beszélt: hozzá kell szokni ahhoz a gondolathoz, hogy „fiaink” elesnek az ukrajnai háborúban. A NATO főtitkára sem köntörfalazott, amikor arról szónokolt, hogy megint úgy kell harcolnunk, mint nagyszüleinknek, vagy dédszüleinknek. A német hadsereg főinspektora (vezérkari főnök) is az Oroszországgal való háború elkerülhetetlenségéről beszélt.
Így „futottunk” rá a szeretet ünnepére.
Ahogy Nyugat-Európában egyre hangosabban fújják a harci kürtöket, ezzel párhuzamosan jelennek meg olyan elemzések, tanulmányok, amelyek kétségbe vonják a háborús uszítók szavainak hitelességét.
A NATO tábornokai, mint katonaemberek, a tényeknek hisznek, és meglehetősen bíráló módon beszélnek a politikusok fecsegéséről. Azt is mondhatnánk, hogy a háborús hordószónokok még annak is örülhetnek, hogy mentális állapotukra nem tesznek pejoratív megjegyzéseket.
Mégis, mit képzelt a NATO főtitkára, amikor mondandójának társadalmi beágyazódását akarva, ugyanolyan háborút vizionált, mint amelyet nagyapáink, dédapáink vívtak. Senki nem szólt neki, hogy időközben feltalálták az atombombát. Ha Nyugat-Európa háborút akar, azt megkaphatja, de az biztos, hogy ez nem olyan lesz, mint az első-, vagy a második világégés.
Ha a négycsillagos tábornokok érvelését követjük, akkor erős kétségeink támadhatnak afelől, hogy az Európai politikusok nagyszájúsága mögött bármiféle realitás lenne. Nemrégiben az erdélyi Brassó közeli Nagysinken NATO hadgyakorlatot tartottak.
A szimulált háború után a következtetések lesújtóak voltak.
Kiderült ugyanis, hogy amennyiben Romániát orosz támadás érné, alig van esély arra, hogy még időben hathatós segítséget kapjon szövetségeseitől. Azt is mondhatnánk, hogy a dolog nem a NATO akaratán múlna, a szándék megvan – legalábbis most még így tudjuk –, hogy katonai segítséget nyújtson szövetségesének. Ez azonban jelen állás szerint csak nagyon lassan valósulna meg.
Egyes vélemények szerint hetekbe kerülne, de már napvilágot látott egy olyan vélemény is, hogy ez akár egy fél évet is igénybe vehetne, Addig a román alakulatoknak kellene helyt állniuk.
Kérdés, hogy meddig tudnának kitartani az orosz túlerővel szemben.
Az ok egyértelmű: Romániának nincs meg az a közlekedési infrastruktúrája, amely alkalmas lenne akár több százezer ember és a felszerelés gyors átcsoportosítására. Románia elaprózott beruházásokkal, újra és újra kiírt pályázatokkal, elnyúló határidőkkel próbálja vasúthálózatát fejleszteni.
A terv nélkülözi az összehangoltságot, ezért válhat bonyolulttá és lassúvá egy esetleges NATO segítség megadása Romániának. Vagyis nem arról van szó, hogy a NATO nem akarna segíteni, vagy nem lenne erősebb katonai ereje, mint amilyennel Oroszország rendelkezik. Csakhogy a katonákat, a fegyvereket és lőszert a fontra ki kell juttatni, ami viszont problémát jelent.
Viszont nem kétséges, hogy egy esetleges orosz támadás a NATO ellen, Romániát is érintené, az ország közvetlen célponttá válna.
Ennek legfőbb oka, hogy Románia délen, a Fekete-tenger partvidékén is határos Ukrajnával. Márpedig nem kizárt, hogy Moszkva el akarja zárni Ukrajnát a Fekete-tengertől, ami Kijev számára létfontosságú kereskedelmi útvonal.
Azt nem lehet mondani, hogy a románok nem ismerték fel ideje korán a rájuk leselkedő veszélyt. Klaus Iohannis államfő néhány hónappal később foglalta el a román elnöki hivatalt, hogy az oroszok 2014-ben elfoglalták a Krím-félszigetet.
Egyik első nyilatkozatában az ország újrafelfegyverzését tűzte ki célul.
Kijelentette, hogy nem érdekli mekkora lesz a költségvetési hiány, mert – szerinte – az oroszok meg akarják támadni Romániát. Jelenleg keleti szomszédunk az éves GDP 2,3 százalékát fordítja haderejének fejlesztésére, de ezt megelőző esztendőkben csupán 1,6 százalék jutott ilyen célokra, a NATO két százalékos elvárásával szemben.
Románia pénzügyi helyzete meglehetősen rossznak mondható. Tavaly négy választást – helyhatósági, uniós, parlamenti és elnök – is tartottak Romániába. A kormánypártok hatalmas hiteleket vettek fel, a közvélemény hangulatának javítása érdekében, így a pénzt nem forgatták vissza a gazdaságba. Most viszont eljött az igazság pillanat: jelentős megszorító intézkedések léptek életbe. Kérdés, hogy ilyen körülmények között hogyan lehet megvalósítani a GDP öt százalékának tervezett kiadását a fegyverkezésre?
Azt azért nem lehet mondani, hogy a NATO vezetése ölbe tett kézzel nézte volna az eseményeket. Már folyik a Fekete-tenger partján a Mihail Kogalniceanu támaszpont bővítése, amely Európában a legnagyobb ilyen létesítmény lesz. A probléma csak az, hogy a teljes befejezés 2040-re várható.
Addig – a bázis csak részlegesen működhet –, sok víz lefolyik a Dnyeperen.
A késlekedés ellensúlyozására 2026. januártól kezdődően egy második NATO-központ kezdi meg működését Romániában, megduplázva az Ukrajnába irányuló fegyverszállítást. Tegyük ehhez azonnal hozzá, hogy Lengyelországban már működik egy hasonló feladatokat ellátó központ. Ha a romániai támaszpont megépül, akkor már két helyről is „táplálni” tudják Ukrajnát.
Tudjuk, hogy az ilyen segélyezésnek nem sok értelme van, legalábbis a harctéri események ezt mutatják. Ráadásul a terv abból indul ki, hogy a háború Ukrajna határain belül marad. Ez a koncepció viszont ellent mond éppen a NATO azon feltételezésének, hogy Oroszország meg fogja támadni a nyugati katonai szövetség valamely tagállamát.
Ez a stratégiai „téblábolás” alaposan legyengíti a szervezet védelmi képességeit. Ha mindehhez hozzávesszük, hogy az európai NATO államoknak nincs összehangolt terve – lásd fenti példánkat – a különböző tagállamok logisztikai képességeinek összekapcsolására, vagyis a katonai átcsoportosításra és gyors segítségnyújtásra.
Ezért érthetetlen az EU-vezetők háborús retorikája.
Mert a nyers igazság az, amit a tábornokok mondanak. Ilyen „felkészüléssel” szárazföldön nem lehet a NATO tagállamok határait megvédeni.
