Krónika

Új kikötőt avattak fel Alsóörsön

Egyre népszerűbb időtöltés a balatoni vitorlázás

Ünnepélyesen felavatták tegnap az új vitorláskikötőt Alsóörsön. Az európai adatokat tekintve a Balatonon akár négyszer többen is hódolhatnának a sportág szépségeinek.

Átadták tegnap a Balatoni Hajózási Zrt. újabb vitorláskikötőjét Alsóörsön. Az önerős, több mint háromszázötvenmillió forintos beruházás első ütemében ötvenegy kikötői férőhely készült el több mint kétszázmillió forint ráfordítással, a második ütemben, legkésőbb jövő tavaszra pedig százötvenre bővül a dokkok száma. Kollár József, a huszonegy balatoni önkormányzat tulajdonában lévő hajózási társaság vezérigazgatója elmondta, hogy a cég tulajdonosai egyhangúlag támogatták a kikötő megépítését, amit több mint tíz éve terveztek. Kollár József a távirati irodának közölte, hogy az alsóörsi beruházás számításaik szerint körülbelül tíz év alatt térül meg. A Balatoni Hajózási Zrt. kétezer vitorlásférőhelyének háromnegyede jelenleg bérlemény, az új alsóörsi kikötő eddig elkészült férőhelyeiből pedig már negyvenegyet értékesítettek.

A tónál létesített kikötők összesen hatezer férőhellyel rendelkeznek, a piac több mint harmada a közösségi tulajdonú hajózási társaság kezében van. A nyugat-európai vizek forgalmát tekintve a Balatonon a jelenleginél három-négyszer több vitorlás is elférne – jegyezte meg a vezérigazgató.

Kontrát Károly parlamenti államtitkár tegnapi ünnepi beszédében arról szólt, hogy Magyarország legnagyobb turisztikai kincse a Balaton, az új kikötővel ezért nem csak a helyiek gazdagodtak. Kiemelte, a cél az, hogy 2020-ra a Balaton az európai unió legbiztonságosabb üdülőrégiója legyen. Beszélt arról is, hogy országgyűlési képviselőként szeretné elősegíteni, hogy az országban egyre több ember engedhesse meg magának a vitorlázást.

Kollár Lajos, a Magyar Vitorlás Szövetség elnöke az eseményen elmondta: a háború óta nem készült annyi vitorláskikötő a Balatonon, mint az idén.