Krónika
Segítségnyújtás határokon át
Huszonöt éves lett az ökumenikus segélyszervezet
Lehel László elnök-igazgató elmondta, hogy a testület munkájának fő iránya a családok megsegítése, a munkanélkülieknek nyújtott segítség, valamint a bántalmazottak és a párkapcsolati erőszakot elszenvedett emberek oltalmazása, továbbá a szenvedélybetegekkel is foglalkoznak.
Az igazgató a szervezet nemzetközi munkáját ismertetve hozzátette, hogy kiemelt területük Ukrajna és a Nyugat-Balkán. Afganisztánban együttműködnek az Egyesült Nemzetek Szervezete Világélelmezési Programjával, Nepálba pedig a tavalyi pusztító földrengés után pénzadományt juttattak el. Az idén egy iraki iroda megnyitását, valamint az ukrajnai és az afganisztáni jelenlétük megerősítését tervezik - tette hozzá. A szervezet aktívan részt vett a migráció okozta helyzet kezelésében is. Lehel László megjegyezte, hogy sok kihívással szembesültek a szervezet munkatársai és önkéntesei, a régóta nem tapasztalt népvándorlás mértéke miatt, s úgy vélik, ezt a problémát humanitárius módon már nem lehet kezelni.