Krónika
Nagykörút lett a Körcsatorna helyén
Ma már akár hajóval is bejuthatnánk a nyugati pályaudvarra, ha megvalósultak volna a százhúsz évvel ezelőtti eredeti tervek

Budapest belvárosának egyik legfontosabb útja, a mai napig nélkülözhetetlen funkciót betöltő Nagykörút helyén az 1860-as években az Andrássy út kiépítésében is múlhatatlan érdemeket szerző Reitter Ferenc mérnök tervei alapján eredetileg egy körcsatornát kívántak létrehozni. A soroksári Duna-ág vizét felhasználva olyan vízi utat hoztak volna létre, amely alkalmas a kereskedelmi forgalom lebonyolítására. A csatorna megépítése lehetővé tette volna azt is, hogy a Nyugati pályaudvarhoz közvetlenül hajóval el lehessen jutni. Az elképzelés a magas építési költségek miatt nem valósult meg. Az 1870-ben megalakult Fővárosi Közmunkák Tanácsa – amelyben a kormány és a főváros képviselői egyenlő arányban foglaltak helyet – döntött arról, hogy a mocsaras városárkot kertes házakon, disznóólakon, gazdasági épületeken átvágva körúttá alakítsák.
A Nagykörút építéséről 1871-ben született törvény, a munkálatok nem indultak zökkenőmentesen, részben az 1873-as gazdasági válság miatt. Csak 1883-ban nyitották meg első, a Nyugati pályaudvar és a Király utca közötti szakaszát. A Margit hídtól az Üllői útig tartó rész öt évvel később készült el, a Lipót utat – a mai Szent István körút – 1891-ben fejezték be.
Mindezzel párhuzamosan sorra épültek a körúton az eklektikus bérházak, a városközpontba vezető Kerepesi út mellett felépültek az első szállodák, a Népszínház, valamint a New York-palota. A csaknem kétszázötven elavult épület lebontása után helyükre több mint kétszázötven új, nagyobb házat építettek. A négy kilométernél is hosszabb körút íve a Margit hídtól indult, és a déli híd kijelölt helyénél, a Boráros téren ért véget, a mai Petőfi híd csak 1937-ben készült el. A több évtizedes munkával a Margit hídtól a Boráros térig tartó negyvenöt méter széles utat alakítottak ki. Az úttest két szélén közlekedő omnibuszt 1887-től váltotta fel a gyorsabb és népszerűbb villamos, amelynek sínpárjait 1945-ben az úttest közepére helyezték át. A ma itt közlekedő 4-6-os villamos a világ legforgalmasabb páros villamosvonalának számít, hiszen naponta több százezer utast szállít. A körút alatt húzódó vízvezetékek és a főgyűjtőcsatorna nemcsak azt tette lehetővé, hogy komfortos lakások várják a beköltözőket, hanem e fejlesztés hatására a város peremén is felélénkült az építkezési kedv. A Teréz és Erzsébet körutakat új számozással 1950-ben vonták össze Lenin körút néven, az eredeti állapotot 1990-ben állították vissza. A teljes hosszában felújított Nagykörutat 1997-ben avatták fel.
