Krónika

Kocsikázás unokázás helyett

Új módszerekkel fosztogatják az idős embereket

Csökkent az úgynevezett unokázós csalások száma, s új módszerekkel csalnak ki pénzt az idősektől – mondta az Országos Rendőr-főkapitányság főkapitányi biztosa a rendőrség csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Tarcsa Csaba dandártábornok elmondta: főleg a fővárosban és Pest megyében tapasztalták, hogy idős embereket szólítanak meg az utcán, kórház után érdeklődnek, majd ráveszik őket, hogy üljenek be a kocsiba, és mutassák az oda vezető utat. Közben eljátsszák, hogy telefonon megtudják, a rokonuknak le kell vágni a lábát, hacsak nem fizetnek egy nagyobb összeget a kórháznak. Az elkövetők meggyőzik a sértettet, hogy adjon kölcsön pénzt, és zálogban nála hagynak egy euróval és dollárral tömött táskát. A pénzes táskát azonban kicserélik egy papírral tömöttre. Ilyen módon 23 esetben csaltak ki pénzt, százezer és másfél millió forint közötti értékben.

A főkapitányi biztos elmondta, új módszer például, hogy egy értéktelen ajándékcsomagot visznek a sértetteknek, állítólag egy multicég képviseletében, és azt kérik, fizessék ki a 10-20 ezer forintos szállítási díjat. Kifigyelik, hol tartja az idős ember a pénzét, elterelik a figyelmét például azzal, hogy vizet kérnek, és meglopják. Új módszer az is, hogy beszédbe elegyednek az idős emberrel, kikérdezik, milyen betegsége van, és „akciósan” értéktelen paplanokat ajánlanak neki a keringési panaszokra, ízületi vagy daganatos betegségekre, majd az előző módszerhez hasonlóan, kifigyelik, hol tartja a pénzét, és a figyelem elterelésével meglopják.