Krónika
Kiterjesztették a nyomozást Czeizel-ügyben
Az orvos-genetikus halála után azért indult vizsgálat, mert kiderült: Czeizel hagyatéki eljárásába bekapcsolódott volt barátnője is, aki közös gyermekeikre hivatkozva részesedést követelt az örökségből. A nő arra hivatkozott, hogy a gyermekei apja Czeizel Endre, akitől azután szült, hogy a már halálos beteg orvos spermabankban helyezte el örökítőanyagát. A nyomozás adatai szerint az egyik dokumentumot meghamisították, abban apaként egy másik férfi neve szerepel.
A kiterjesztett vizsgálatban a nyomozók igyekeznek megtudni, hogy Czeizel hány mintát adott le a spermabankba, mennyit használtak fel, és ha maradt sperma, azt hol és milyen jogcímen tárolják. Az egyik dokumentumból, amely a gyermekek fogantatásával, születésével és anyakönyveztetésével kapcsolatos mappában volt, kiderült, hogy okirat-hamisítás történt, mert egy idegen férfi neve került a papírokra, vagyis hamis néven végezték el az eljárást és a beavatkozást.