Krónika

Kanadában újabb várost ürítettek ki az erdőtűz miatt

Nem volt még ilyen tömeges evakuáció az országban+VIDEÓ

Szükségállapotot hirdettek helyi idő szerint szerdán a nyugat-kanadai Alberta tartományban a pusztító erdőtüzek miatt, és elrendelték egy újabb, veszélybe került város, illetve két kisebb település teljes kiürítését.

Objektum doboz
kanada tűz lead
Az M1 aktuális csatorna csütörtök este elért egy ottélő magyart. Takács Csaba elmondta, csak nehény perce volt arra, hogy elhagyja otthonát Fort McMurrayben, olyan gyorsan terjedt a tűz. Csak az útleveleét, és néhány ruhát tudott magával vinni. Elmondűása szerint a térsékben legalább 8-10 magyar él, valamennyien jól vannak.

Eddig senki sem sérült meg a tűz miatt

Rachel Notley albertai miniszterelnök szerint a tűzoltók emberfeletti erőfeszítéseinek köszönhetően a város központját nem emésztették fel a lángok, és eddig senki sem szenvedett közvetlenül a tűzvésszel kapcsolatba hozható sérüléseket, de az evakuáció idején történt egy baleset.

A tűzoltók komoly erőfeszítéseket tesznek, hogy megvédjék a tűztől a fontos infrastrukturális létesítményeket, így az Athabasca folyón átívelő egyetlen hidat és a Fort McMurraybe vezető egyetlen országutat.

Az olajlétesítmények egyelőre nincsenek veszélyben

Az erdőkkel körülvett Fort McMurray a kanadai olajmezők környékén fekszik, ott van a világ harmadik legnagyobb olajkészlete Szaúd-Arábia és Venezuela után. Az olajmezők zöme azonban északabbra található a várostól, míg a tűzvész leginkább a város déli területeit sújtja és dél felé terjed. Az olajlétesítmények nincsenek veszélyben, de Darby Allen Fort McMurray-i tűzoltóparancsnok úgy fogalmazott, hogy a lángok „vadul terjednek", és a városból elmenekültek közül körülbelül tízezren északra mentek, az olajkitermelő mezőkön lévő táborokban leltek menedékre.

Trudeau szerint a klímaváltozás is felelős

Az Albertát sújtó súlyos erdőtüzek kialakulásához hozzájárult az évszakhoz képest szokatlanul nagy meleg és szárazság, továbbá szítja a lángokat az erős északi szél. Justin Trudeau miniszterelnök azt mondta, hogy a károk teljes mértékét egyelőre korai lenne felbecsülni, de úgy fogalmazott, hogy elképzelni is nehéz a pusztító tűzvész okozta veszteség mértékét. Megjegyezte, hogy a klímaváltozás is okolható a szélsőséges időjárás és erdőtüzek miatt, bár a kettő közötti közvetlen kapcsolatot nehéz bizonyítani.

A kormány teljes támogatásáról biztosította Alberta tartományt, és arra bátorította Kanada lakóit, hogy adományaikkal támogassák a bajba jutottakat segítő vöröskeresztet.