Krónika
Hazahozták a csengeri örökösnőt
Sz. Gáborné vallomásában azt mondta, létezik az óriási vagyona
Ismeretes, az asszony azt állítja, ezerháromszázmilliárd forintnak megfelelő euróvagyont örökölt, és ennek befektetéséhez kért tanácsot Kósa Lajostól, valamint közjegyző előtt egy megállapodást is aláírtak. A politikus szélhámosnak nevezte az asszonyt, aki egyébként közel félszáz embert vert át. A Nemzeti Nyomozó Iroda beidézte a nőt kihallgatásra, ám ő idén áprilisban elhagyta az országot.
Miután a nőt – aki ellen csalás bűntettének megalapozott gyanúja miatt nyomoznak – hazahozták, a nyomozók őrizetbe vették. Kihallgatására tegnap a Péterfy Sándor utcai kórházban került sor, ugyanis korábban rosszul lett.
Kihallgatása a Zoom.hu információi szerint négy és fél óráig tartott. Ebben azt állította, hogy külföldön, banki trezorokban megvan az őt illető örökség, ám jó ideig a végrendelet záradéka szerint nem tudott hozzájutni, mostanra pedig hiába telt le a végrendeletben megszabott határidő, őrizetbe vétele miatt nem tudja felvenni – mondta a portálnak Helmeczy László, az asszony ügyvédje. Hozzátette, indítványozzák Kósa Lajos tanúkénti meghallgatását. Pénteken döntenek arról, hogy a nő előzetes letartóztatásba kerül-e.
