Krónika
Génjeinkből is kimutatható a tanulásunk
Az emberek iskolában mutatott teljesítményéről szóló, jelenleg elfogadott elméletek szerint azt főképp a társadalmi és környezeti tényezők határozzák meg, ami részben ellentmond a felfedezésnek.
Az újonnan kimutatott kromoszómahelyek összefüggésben vannak más területekkel, így például a jó gondolkodási képességekkel, a koponya belső térfogatával, az érzelmi stabilitással és az Alzheimer-kór alacsony kockázatával is.
Vizsgálatukban a kutatók csaknem háromszázezer, főként európai származású, a világ sokféle táján élő, több korcsoport tagjának genetikai mintáját elemezték, a mintavétel kiterjedt módja így kiküszöböli a hibákat. Egy korábbi kutatás azt mutatta ki, hogy az öröklött tényezők az iskolai teljesítmény nagyjából húsz százalékával hozhatók kapcsolatba.
