Krónika
Felállva a székre boszorkányt látok
Luca napjához sok népszokás kötődik, így például ekkor tilos volt varrni, mosni, meszelni, és nem volt javallott kölcsönadni sem
Kevés olyan jeles alkalom van, amelyhez annyi népi hiedelem és népszokás kötődik, mint Luca napjához, amely eredetileg a pogány téli napforduló ünnepeinek része volt, a Gergely-naptár bevezetése előtt egyben az év legrövidebb napja is. A hozzá kötődő népszokások között egymásnak ellentmondó és pogány elemek is vannak. Szent Lúcia egyike a hét női szentnek, akiket a Római kánon megemlít. Előkelő szicíliai családban született, a legenda szerint fiatalon keresztény hitre tért, szüzességet fogadott, majd mártírhalált halt. A Lucia név a latin lux, azaz a fényesség szóból származik, ezért hozzá imádkoztak többek között a szembetegségben szenvedők és a vakok.
A magyar néphitben Lucaként ismert, és szemben a nyugat-európai hagyománnyal hazánkban kétféle, azaz jóságos és boszorkányos is lehet, alakja kísértetszerű. Egyes vidékeken december 13-át gonoszjáró napnak tartották. A népszokások alapvetően mind arra irányultak, hogy távol tartsák a rosszat, és segítsék a bőséget, a jó szerencsét. December 13-án tiltott volt a női munkák egy része, mint például a varrás, a mosás, a fonás, a meszelés, a kenyérsütés, valamint a lúgozás. Elődeink úgy tartották, hogy a varrással a tyúkok termékenységét akadályozzák, a mosás esetében pedig attól féltek, hogy kővé válnak. Ugyancsak nem volt javallott ekkor kölcsönadni. Luca napjának előestéjén például több térségben bosszantó tréfákat csináltak a faluban, leszedték és elcserélték, elrejtették a kapukat, elsősorban a lányos házaknál szalmát szórtak, az ajtót eltorlaszolták.
Luca-napkor a legismertebb szokás a boszorkány biztos felismerését célzó háromlábú lucaszék készítése, amelyet ekkor kezdtek el barkácsolni. Szigorú szabályként mindennap csak egy műveletet lehetett rajta elvégezni, és karácsonyig kellett vele elkészülni. Nemhiába él ma is a mondás: lassan készül, mint a lucaszéke. Az ötszög alakú, tizenhárom fából és szigorúan fémek mellőzésével létrehozott ülőalkalmatosság készítőjének a remekművét el kellett vinnie karácsonykor az éjféli misére, ahol arra ráállva megláthatta, ki is a boszorkány. A templomból hazafelé menet a szék gazdájának ugyancsak szaladnia kellett, és mákot kellett szórnia maga után, mert a hiedelem szerint a boszorkány üldözőbe vette. Csak akkor menekült meg, ha fedél alá jutott, ahol a „látószéket” azon nyomban el kellett égetnie.
A naphoz mindemellett jóslások és kézügyességet kívánó tevékenységek is kötődnek, így például a Luca-pogácsa-készítés, a Luca-cédula-írás vagy éppen a Luca-búza „előállítása”. Ezekből a jóslásokkal egybekötött eljárásokból többnyire egy-egy közelgő halálesetet, kilátásban lévő frigyet vagy éppen a jövő évi termés bőségét kívánták kiolvasni. Luca-napkor is, akárcsak Katalin-, András- és Borbála-napkor például szokás volt, hogy gallyakat vízbe tettek, és ha az karácsonyra kizöldült, akkor az a házban élő leány közeli férjhezmenetelét jósolta.
A magyar néphitben Lucaként ismert, és szemben a nyugat-európai hagyománnyal hazánkban kétféle, azaz jóságos és boszorkányos is lehet, alakja kísértetszerű. Egyes vidékeken december 13-át gonoszjáró napnak tartották. A népszokások alapvetően mind arra irányultak, hogy távol tartsák a rosszat, és segítsék a bőséget, a jó szerencsét. December 13-án tiltott volt a női munkák egy része, mint például a varrás, a mosás, a fonás, a meszelés, a kenyérsütés, valamint a lúgozás. Elődeink úgy tartották, hogy a varrással a tyúkok termékenységét akadályozzák, a mosás esetében pedig attól féltek, hogy kővé válnak. Ugyancsak nem volt javallott ekkor kölcsönadni. Luca napjának előestéjén például több térségben bosszantó tréfákat csináltak a faluban, leszedték és elcserélték, elrejtették a kapukat, elsősorban a lányos házaknál szalmát szórtak, az ajtót eltorlaszolták.
Luca-napkor a legismertebb szokás a boszorkány biztos felismerését célzó háromlábú lucaszék készítése, amelyet ekkor kezdtek el barkácsolni. Szigorú szabályként mindennap csak egy műveletet lehetett rajta elvégezni, és karácsonyig kellett vele elkészülni. Nemhiába él ma is a mondás: lassan készül, mint a lucaszéke. Az ötszög alakú, tizenhárom fából és szigorúan fémek mellőzésével létrehozott ülőalkalmatosság készítőjének a remekművét el kellett vinnie karácsonykor az éjféli misére, ahol arra ráállva megláthatta, ki is a boszorkány. A templomból hazafelé menet a szék gazdájának ugyancsak szaladnia kellett, és mákot kellett szórnia maga után, mert a hiedelem szerint a boszorkány üldözőbe vette. Csak akkor menekült meg, ha fedél alá jutott, ahol a „látószéket” azon nyomban el kellett égetnie.
A naphoz mindemellett jóslások és kézügyességet kívánó tevékenységek is kötődnek, így például a Luca-pogácsa-készítés, a Luca-cédula-írás vagy éppen a Luca-búza „előállítása”. Ezekből a jóslásokkal egybekötött eljárásokból többnyire egy-egy közelgő halálesetet, kilátásban lévő frigyet vagy éppen a jövő évi termés bőségét kívánták kiolvasni. Luca-napkor is, akárcsak Katalin-, András- és Borbála-napkor például szokás volt, hogy gallyakat vízbe tettek, és ha az karácsonyra kizöldült, akkor az a házban élő leány közeli férjhezmenetelét jósolta.