Krónika

Eszméletlen lányokra találtak

Partidrogtól lettek rosszul a zenészek öltözőjében

Eszméletlen állapotban találtak két lányt szombaton a Zamárdiban rendezett Balaton Sound egyik fellépője, a kanadai DVBBS nevű, elektronikus zenét játszó duó öltözőkonténerében.

A szervezők azt nyilatkozták egy napilapnak, hogy a zenekar tagjai a koncert alatt néhány lányt felhívtak a színpadra, az előadás után pedig az öltözőjükbe. A rendőrség négy külföldi férfit állított elő, nemi erőszak gyanúja nem merült fel. Az elektronikus zenét játszó testvérpár öltözőjének padlóján fekvő lányokhoz a takarítók hívtak mentőt. Állítólag a Gina nevű partidrogtól vesztették el az eszméletüket, de nem tisztázott, van-e ehhez közük a zenészeknek. A legfrissebb információk szerint a lányok még kórházban vannak, de már jobban érzik magukat.

A rendőrség a honlapján közölte, hogy minden körülményt megvizsgálnak a Zamárdiban megrendezett fesztiválon történt eset kapcsán. A rendőrök vasárnap négy, a fesztiválon részt vevő külföldi férfit állítottak elő a helyi kapitányságra, és kábítószergyanús anyagot találtak náluk. Hármuknál a kábítószer-gyorsteszt pozitív eredményt jelzett, őket kábítószer birtoklása miatt gyanúsítottként, egy embert tanúként hallgattak ki a nyomozók. A férfiak szabadlábon védekezhetnek. A DVBBS tagjait a rendőrség kihallgatta, még mielőtt elhagyták az országot, és szakértők bevonásával folytatja a nyomozást.

A DVBBS a Sziget Fesztiválon is fellépett volna, de a szervezők a Zamárdiban történtek után azonnal törölték a koncertjüket.