Krónika
Előzetesben a kegyetlen anya és apa
Az Egri Járásbíróságon döntöttek a szülők előzetes letartóztatásáról, így harminc napig biztosan rács mögött maradnak. A gyanúsítottak fellebbezést nyújtottak be, de ennek nincs halasztó ereje, azonnal visszakísérték őket celláikba. A döntés nem jogerős. Mint kiderült kétszer is elítélték korábban kiskorú veszélyeztetése miatt az anyát. Az asszonynak korábbi kapcsolataiból két másik gyereke is volt – mindkettőt éheztette. Azt, hogy a gyermekvédelmi szakemberek tudtak-e a két korábbi ügyről, egyelőre nem lehet tudni.
