Christa Pike, az amerikai halálsoron lévő rab kiadta első nyilvános nyilatkozatát szeptemberi elrontott kivégzése óta.
Az 50 éves nőt a múlt hónap végén engedték ki a kórházból, miután túlélte a pentobarbitál nevű gyógyszer két halálos injekcióját, amelyek miatt állapota kritikus lett. Azóta visszaküldték abba a börtönbe, ahol az elmúlt 30 évet töltötte Colleen Slemmer 1995-ös meggyilkolásáért. Úgy tartják, hogy Pike az egyetlen ember, aki túlélte a halálos injekcióval végrehajtott kivégzési kísérletet.
A nyilvánosságra hozott üzenetben így fogalmazott:
„Azóta az este óta nem volt olyan pillanat, hogy ne éreztem volna fájdalmat” – mondta a nyilatkozatban.
„Fáj a testem. Fájnak a karjaim. Fájnak a kezeim. Fáj a torkom. Még mindig nehezen tudok beszélni. És a fájdalom nem csak fizikai. Fájdalom van az elmémben és a lelkemben is.”
Ügyvédei korábban azt mondták, hogy a kivégzési kísérlet után tüdőgyulladást kapott, jelentős duzzanat alakult ki a karjain, és nyelni sem tudott. A történtekkel kapcsolatban hozzátette:
„Gyógyulok, és tudom, hogy egyre erősebb leszek” – mondta pénteki nyilatkozatában. „De a gyógyulás nem ugyanaz, mint jól lenni.”
Pike 18 éves volt, amikor akkori barátjával, Tadaryl Shipp-pel megverték, megkínozták és megölték a 19 éves Slemmert, akivel egy alacsony jövedelmű fiataloknak szóló munkaképző táborban ismerkedtek meg. Shipp megmenekült a halálbüntetéstől, mivel a bűncselekmény elkövetésekor még nem volt nagykorú. Továbbra is börtönben van.
A múlt havi eset sokkolta a közvéleményt és magát az elítéltet is:
„Nem gondoltam arra, hogy mi lesz az élettel azon az éjszakán túl, és mélyen megbánt az a hozzá nem értés, ami oly sok embert ebbe a szörnyű helyzetbe hozott” – mondta a nyilatkozatában.
Bethany Mann, Pike barátja és a Child Arise Tennessee alapítója, amely a szülői bebörtönzés által érintett gyermekeket és családokat támogatja, pénteken a BBC-nek elmondta, hogy a sikertelen kivégzési kísérlet óta közvetlen kapcsolatban állt Pike-kal. Bill Lee, Tennessee kormányzója az év hátralévő részére felfüggesztette az összes kivégzést, és független vizsgálatot rendelt el annak megállapítására, hogy „pontosan mi történt” - írta meg a BBC.






