Egyre nagyobb veszélyt jelent a sportolókra a klímaváltozás

Egy rögbijátékos halála ismét rávilágított a globális felmelegedés miatt fenyegető hőguta veszélyére

Krónika
  • 2026.09.24. - 14:51
hőség nyár hőkupola hőhullám forróság meleg hőmérő
Képünk illusztrációDpa Picture-Alliance Via AFP/Frank Hammerschmidt

Augusztus 3-án a fidzsi rögbijátékos, Saimoni Vunilagi egy átlagosnak induló edzésre indult csapattársaival. A foglalkozás végén azonban kórházba kellett szállítani, és a 26 éves sportoló néhány nappal később meghalt. A japán másodosztályú Kyuden Voltex klub közleménye szerint Vunilagi az edzés során „súlyos hőgutára jellemző tüneteket mutatott”, és „az orvosi csapat minden erőfeszítése ellenére elhunyt”.

A tragédia idején Japán – Európához és a világ más régióihoz hasonlóan – történelmi léptékű hőhullámoktól szenvedett. Azon a napon, amikor Vunilagi összeesett, a Kyuden Voltex székhelyének is otthont adó Fukuokában délre 35 fokra kúszott a hőmérő higanyszála, a páratartalom pedig meghaladta a 75 százalékot. Az azt megelőző hetekben a napi maximumok folyamatosan 32 és 37 fok között mozogtak, és több mint egy hónap telt el úgy, hogy a napi csúcshőmérséklet nem esett 30 fok alá.

Bár a hivatalos halálokot nem hozták nyilvánosságra, a klub nyilatkozata egyértelmű összefüggést sugallt a hőségben végzett intenzív edzés és a tragédia között. A globális felmelegedés és a rendkívül forró napok növekvő gyakorisága miatt egyre égetőbb a kérdés: mennyire komoly veszélyt jelent a szélsőséges hőség a sportolókra, milyen óvintézkedések segíthetnek, és vajon gyökeres szemléletváltásra van-e szükség az élsportban?

„Olyan, mint a villámcsapás”

Idén nyáron számos, hőséggel kapcsolatos vészhelyzet borzolta a kedélyeket a nemzetközi sporteseményeken. Jakub Mensik és Jekatyerina Alekszandrova teniszezők a több mint 30 fokos hőségben rendezett mérkőzéseiken estek össze, egy áprilisi dél-koreai maratonon pedig – ahol a hőmérséklet 29 fok körül alakult – nyolc futót kellett kórházba szállítani. A Tour de France győztese, Tadej Pogačar a nyári franciaországi hőséget egyszerűen „veszélyesnek” nevezte. A brit Matthew Brennan pedig a Vuelta a Españán, ahol a hőség egy ponton a 40 fokot is meghaladta, nyíltan feltette a kérdést: „Mit csinálunk mi egyáltalán?”

A labdarúgó-világbajnokságon a FIFA ragaszkodott az úgynevezett „hűsítő szünetek” (cooling breaks) beiktatásához, amit a játékosok jóléte érdekében tettek kötelezővé. Számos sportág, köztük a tenisz, az atlétika és a kerékpározás, ma már egy speciális, nedves hőmérsékletmérő (WBGT) index segítségével monitorozza a hőséget. Ez az érték nemcsak a levegő hőmérsékletét, hanem a páratartalmat, a szélsebességet és a napsugárzást is figyelembe véve méri a hőstressz tényleges szintjét. A szakértők szerint azonban ez önmagában már nem elég.

„Az elmúlt években a rögbiben és sok más sportágban is világszerte megnőtt a hő okozta megbetegedések száma” – hívta fel a figyelmet Dr. Madeleine Orr, a Torontói Egyetem sportökológiai adjunktusa. „Az emberek hajlamosak azt hinni: 'volt már ilyen meleg, kibírtuk, most is menni fog'. Ez azonban nem feltétlenül igaz. A ma tapasztalt hőhullámok sokkal forróbbak, mint a gyermekkorunkban tapasztaltak, és maga a 'normál' hőmérsékleti szint is megemelkedett.”

Bár a különböző sportágak fizikai követelményei eltérőek, egyre erősödik az igény egy olyan egységes szabályrendszer kidolgozására, amely mindenhol megvédi a sportolókat az extrém körülményektől. „A különböző ligáknak eltérő szabályzataik vannak, de egységesebb megközelítésre lenne szükség. Pontosan úgy kellene kezelni a hőséget, mint a villámlást. A legtöbb ember tudja, hogy ha egy szabadtéri sportesemény közelében villámlik, a játékot 30 percre megszakítják, és csak akkor folytatják, ha a vihar elvonult. Hasonló, kőbe vésett szabályozásra lenne szükség a hőség esetében is. Ha elérünk egy bizonyos küszöbértéket, mindenkinek tudnia kellene, mi a teendő” – érvelt Dr. Orr.

„A játékosoknak meg kell védeniük magukat”

A sportban a hőséggel összefüggő betegségek megelőzésének egyik legnagyobb akadálya a teljesítménykényszer. Borzasztóan nehéz meggyőzni az élsportolókat és edzőiket arról, hogy az egészségüket helyezzék előtérbe. „Sok edző úgy gondolja, hogy a hőmérséklet miatti szabályozások csak akadályozzák a játékot és a felkészülést” – ismerte el Christian Day, a Rögbi Játékosok Szövetségének főtitkára. „Ráadásul a játékosoknak is nehéz: senki sem akar az lenni, aki az edzésen felteszi a kezét, hogy túl meleg van, vagy nem érzi jól magát. De néha meg kell védeniük magukat.”

A World Rugby tavaly frissítette a hő- és levegőminőségi irányelveit, bevezetve egy 0-tól 250-ig terjedő hőstressz-skálát. Az alacsonyabb veszélyességi szinteken kötelező vízszüneteket és meghosszabbított félidőket írnak elő, a legmagasabb kategóriákban pedig a mérkőzések felfüggesztése vagy elhalasztása az ukáz. A probléma az, hogy a játékosok nagyságrendekkel több időt töltenek edzésekkel, mint magukkal a mérkőzésekkel. „Ha ez a fajta hőség válik az új normává, akkor központi iránymutatásra van szükségünk arra vonatkozóan, hogy a klubok miként menedzseljék az edzéseket. Létre kell hozni egy olyan határértéket, aminek az elérése után nincs helye vitának: be kell fejezni a tréninget. Lehetnek olyan napok, amikor az edzést időben korlátozni kell, vagy egyszerűen pihenőnapot kell elrendelni. Ez nem a hisztiről vagy a problémagenerálásról szól, hanem arról, hogy a lehető legbiztonságosabb környezetet biztosítsuk a munkához” – hangsúlyozta Day.

A hőguta azonnal ölhet, és 100 százalékban megelőzhető

A nyári alapozás, vagyis a szezon előtti felkészülési időszak különösen kritikus minden sportágban. A Japán Rögbi Szövetség (JRFU) idén nyáron külön figyelmeztetést adott ki a kluboknak, hangsúlyozva, hogy a nyári edzőtáborok tervezésekor a játékosok biztonságának és a hőguta elkerülésének kell a legfontosabb prioritásnak lennie. (Augusztus elejéig a Japán Meteorológiai Ügynökség több mint 4700 alkalommal regisztrált „rendkívül meleg” hőmérsékletet az országban.)

A hőguta egy hirtelen fellépő, életveszélyes állapot: akkor következik be, amikor a test annyira túlmelegszik, hogy az izzadás révén már nem képes lehűteni magát. Ez gyors szervkárosodáshoz vezethet, és akár alig több mint egy órán belül halálos kimenetelű lehet. A leggyakoribb tünetek közé tartozik a szédülés, a hányinger, a hasogató fejfájás, a zavartság és az ájulás. „A hőguta száz százalékban megelőzhető, így minden egyes haláleset teljesen felesleges, értelmetlen tragédia” – szögezte le Dr. Madeleine Orr.

Sokan abban a tévhitben élnek, hogy az élsportolók a kiváló fizikumuk miatt jobban bírják az extrém hőséget. A tudomány azonban mást mond. „Ráadásul minél nagyobb a testtömeg, annál gyorsabban melegszik fel a szervezet. Egy nagyobb, izmosabb test – mint amilyen egy rögbijátékosé – sokkal sebezhetőbb a hőséggel szemben, mert a hatalmas izomtömeg mozgatása iszonyatos mennyiségű hőt termel. Tehát hiába fittek a profik, a hőháztartás felborulása ellen az állóképesség önmagában nem véd” – magyarázta a szakember – írta a BBC.

A probléma ráadásul nemcsak a profikat érinti. Az amatőrök, akik munka után, hobbiból sportolnak, legalább ekkora veszélynek vannak kitéve. „Bármilyen szabályt is hoznak az elit szinten, az előbb-utóbb leszivárog a helyi, amatőr sportokhoz is” – tette hozzá Christian Day. „Éppen ezért létfontosságú, hogy a profik jó példát mutassanak. A fiatalok, a holnap játékosai ugyanis pontosan azt fogják lemásolni, amit a hőseiktől látnak a tévében.”

Reklám