,,2023-ban Lázár János döntésével bezárták ezt a villamosított vasútvonalat, pedig Tiszaújvárost közvetlenül köti össze Miskolccal, és csatlakozást biztosít a budapesti InterCity-khez is. Akkor tiltakoztunk a döntés ellen – most pedig helyrehoztuk Lázár János rombolását, és visszaállítottuk a vasúti személyszállítást" - fogalmazott kedd este közösségi oldalán Vitézy Dávid.
A közlekedési és beruházási miniszter szerint ilyen kötöttpályás kapcsolatot nem bezárni kell, hanem működtetni és fejleszteni: valódi alternatívát kínál az autózással és a dugókkal szemben.
,,Nincs sikeres vidékfejlesztés minőségi közösségi közlekedés nélkül. Mától Tiszaújváros újra bekapcsolódik az ország vasúti vérkeringésébe" - tette hozzá a szakminiszter.
Vitézy Dávid megköszönte, hogy több százan eljöttek ünnepelni az újraindított vasútvonalat, hanem azt is, hogy őrizték a lángot, az állomást, a vonalat Lázár János rombolása után.
A miniszter kiemelte: megható volt utasokkal és vasutasokkal találkozni, akik három éve, 2023 nyarán búcsúztak el az utolsó vonattól, és most, három év múltán velünk ünnepelték az első üzemnapot. Hozzáfűzte: Borsod megérdemli a jó közösségi közlekedést, ideje volt helyrehozni azt a szégyenteljes rombolást, amit Lázár János és a Fidesz-kormány vitt véghez „most a vidék jön” címszó alatt.
A miniszter szerint nem bezárni kell a vasútvonalakat, hanem működtetni és fejleszteni, mert nincs sikeres vidékfejlesztés minőségi közlekedés nélkül.
A miniszter bejegyzése végén nyomatékosította: Mi pontosan ezt fogjuk csinálni a következő években a Baross Gábor Vasútfejlesztési Terv keretében, jelentős részben a Tisza-kormány által most hazahozott uniós forrásokból!






