Tenerifén fogtak el egy magyar párt, amely egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetben töltött be irányító szerepet, és az európai körözési toplistán is szerepelt - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a police.hu oldalon csütörtökön.
Mint írták, a Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy kábítószer-kereskedelemmel foglalkozó bűnszervezettel szemben folytatott nyomozást, amelynek során sikerült felszámolni a szervezet tevékenységét. A kutatások során több ezer tő kendert, valamint több mint 180 kilogramm marihuánát foglaltak le.
A szervezetben vezető szerepet betöltő 32 éves férfi és társa, egy 32 éves nő - akik a magánéletben is egy párt alkotnak - a felelősségre vonás elől ismeretlen helyre menekültek, de a kábítószer különösen jelentős mennyisége és bűncselekmény súlyossága miatt felkerültek a magyar rendőrség TOP 50-es, majd az EU legkeresettebb bűnözőit felvonultató Europe's Most Wanted (EUMOSTWANTED) körözési listájára is.
A sikeres nyomozásnak köszönhetően a magyar és spanyol hatóságok múlt hét pénteken Tenerifén fogták el a gyanúsítottakat, akik jelenleg átadási letartóztatásban vannak - olvasható a közleményben.







