Igen nagy szolgálatot tesznek az embernek

Igen találó magyar elnevezés a dongó. A poszméhek a legnagyobb tagjai családjuknak, melyek lomha repülésük közben igen jellegzetes hangot adnak ki - s erre utal a hazai jelző is. E rovarok szinte az egész Földön ismertek, pusztán a trópusokon élnek csekély számban. A poszméheket könnyű felismerni: testük zömök, vaskos, s rendszerint kövérkés, ruhájuk a legforróbb nyárban is tarka szőrbunda. Utóbbi színezete erősen változékony, éppen ezért aki arra blazíroz, hogy pusztán ezen jegyek alapján szétválogatja őket, hamar lyukra futhat.

A poszméhek - akár az emberek - államalkotók. A melegebb vidékeken egy-egy ország élete több évre, extrém kellemes feltételek mellett akár évtizedre is kiterjedhet, azonban a mérsékelt éghajlati övezetben, így Közép-Európában az entitás elhal s a fonalat az anya, azaz a megtermékenyített, leendő királynő viszi tovább. Ezek telelnek át, általában mohába bújva vagy fakéreg alatt, olykor pedig a talajban. Az utóbbi átmeneti szállások elhagyatott egér vagy pocoklyukakban keletkeznek, melyet megrágott növényi péppel bélelnek ki.

Mint az ez irányú vizsgálatok több alkalommal bebizonyították, e természetes hőszigetelés igencsak ütős szokott lenni. A királynők a jó idő közeledtével bújnak elő és fognak friss fészek építésébe.

A poszméhek barátságosak, nem támadnak szándékosan az emberre akkor sem, ha az ott motoz a kezével annak a virágnak a közelében, melyet emez éppen gyűjtögetésre szemelt ki. A primőr zöldségben utazó fóliások is őket vetik be, ha eljön a beporzás ideje. A családok legnagyobb - ha szabad ezt a szót használni - termelői a hollandok, akik hűtve, speciális kémcsövekben juttatják el a tagokat a vállalkozókhoz.

Zárásként érdemes megemlíteni, e kedves lényeknek is akadnak „ingyenélőik": a hozzájuk erősen hasonlító szociálparazita életmódú ál- vagy kakukkdongókra utalunk, melyek utódaikat a poszméhek fészkeiben keltetik ki.