Krónika

Mintegy 800 kilogramm illegális terjesztésre szánt kratomot foglaltak le a cseh vámosok

Az alacsony kockázatú kábítószer árusítása részben legális Csehországban

Mintegy 800 kilogramm, illegális terjesztésre szánt kratomot foglaltak le a múlt héten a dél-morvaországi vámosok. Csehország történetében ez az eddigi legnagyobb kratomfogás - közölte Martina Kanková, a cseh vámigazgatóság szóvivője kedden Prágában.

Mintegy 800 kilogramm illegális terjesztésre szánt kratomot foglaltak le a cseh vámosok
Kratom kapszulák
Fotó: Getty Images via AFP/Joe Raedle

Kanková semmiféle részletet nem hozott nyilvánosságra a nyomozás érdekeire hivatkozva. A részletekről az érintett vámosok a következő napokban adnak tájékoztatást - jegyezte meg.

Csehországban a kratom a kábítószerek alacsony kockázatú csoportjába van besorolva, a felnőttek speciális engedéllyel rendelkező üzletekben szabadon megvásárolhatják. Az egészségügyi tárca szerint jelenleg mintegy száz kereskedő rendelkezik ezzel az engedéllyel.

A hivatalos jelentések szerint Csehországban a kratom használata gyorsan emelkedik, a fiatalok több mint tíz, a felnőtteknek pedig néhány százaléka próbálta már ki. Az Andrej Babis vezette koalíciós kormány szigorú drogellenes politikát kíván folytatni, szeretné korlátozni a kratom legális hozzáférhetőségét, de a döntést egyelőre elnapolták.

A kratomot különösen a fiatalok esetében nagyon veszélyesnek tartják. Csehország tavaly rekordmennyiségű 490 tonnát hozott be ebből a növényből, 134 tonnával többet, mint 2024-ben. A tavaly behozott mennyiség mintegy 160-250 millió adagnak felel meg.

A kratom trópusi növény. Leginkább Thaiföldön, Indokínában, és Malajzia északi részein terjedt el, a természetes növényzet része. Keserű levelei pszichoaktív opiátszerű vegyületeket tartalmaznak.

Kapcsolódó írásaink