Leginkább télen, a hófödte tájon fedezhetők föl a Medves-fennsíkon azok a nyílások, ahonnét meleg levegő áramlik a felszínre. A hőtermelésért - így mondják - egy ma is izzó szénbánya felel...
Állítólag valamikor az 1700-as évek végén egy véletlen folytán meggyulladt egy kezdetleges szénbánya a Medves-fennsík alatt. Az akkoriak - nem bírván eloltani a tüzet - segítséget kértek a katonaságtól. A vitézek kivonultak, vizsgálódtak, majd nemes egyszerűséggel berobbantották a tárna veszélyeztetett szakaszának száját, s ezzel elintézettnek vélték a kérdést. Azonban a tűz lassan, de biztosan tovaterjedt - olyannyira, hogy egyesek szerint ma is „él és virul”.
Az, hogy mindez - azaz a bányatűz - igaz-e vagy sem, nehéz lenne eldönteni, az azonban egészen bizonyos, hogy ha az ember a térségben ismerős vadásszal, természetjáróval jut az amúgy páratlan értékekkel bíró fennsíkra, maga is láthat olyan sziklarepedéseket, ahonnét kimondottan meleg levegő áramlik fölfelé.
Persze télen könnyebb ezeket a pontokat meglelni, mint például júliusban. Ami nem is nagy csoda, hiszen amikor hó fedi a tájat, akkor itt-ott random tölcsérek keletkeznek a még oly vastag lepelben is. Némelyek ilyentájt könnyű füstöt is látni vélnek - de ez már inkább a mesék ködébe, mint a valóság világába sorol.
A mélyben évtizedekig-évszázadokig izzó szén nem ismeretlen jelenség. Észak-Amerikában teljes városokat kellett kitelepíteni a mélyből megállíthatatlanul szivárgó kénes és mérgező gőzök végett. Eloltani az efféle izzásokat gyakorlatilag lehetetlen - ugyanis ha bárhol marad egy kis fertőzött rész, akkor az egész újra kezdődik. Azaz ki kell várni, míg az adott készlet elhamvad.
