Krónika
Argentína és Magyarország szoros szövetségesek
Szijjártó Péter reméli, hogy az argentinok törekvései a nemzetközi politikában sikerre vezetnek

A minisztérium közlése szerint a tárca vezető úgy fogalmazott, „Kiállunk Donald Trump elnök béketörekvései mellett, és kiállunk az agresszív genderideológia terjesztése ellen, a családok mellett. Reméljük, hogy az argentinok törekvései a nemzetközi politikában sikerre vezetnek, mert hogyha az argentin racionális külpolitika érvényesül, akkor az azt jelenti, hogy a nemzetközi szervezetek működésében is végre a józan ész talajára vissza tudunk térni ”.
Szijjártó Péter ismertette, a két ország között hatszorosára nőtt a kereskedelmi forgalom, amióta mi kormányzunk itt, Magyarországon, és most küszöbön áll egy széleskörű nukleáris együttműködésnek a felépítése, amely alapvetően egy nukleáris technológiai együttműködés lesz. Ez azért nagyon fontos, mert a nukleáris energia terén – hasonlóan például az autóiparhoz – elképesztő technológiai forradalom zajlik, és ebben az argentinok kifejezetten fontos szerepet játszanak – mondta.
A miniszter úgy vélte, „Ha mi, magyarok a nukleáris technológiai forradalomban az élen tudunk menni, akkor az hosszú távon az ország energiabiztonságát és ezen keresztül a gazdaság biztonságát is javítani tudja”.
Az argentinok most az OECD-hez próbálnak csatlakozni, Magyarország minden erejével támogatja ezt a folyamatot is – szögezte le. „Milei elnök úr volt az első argentin elnök, aki meglátogatott minket Magyarországon” – tette hozzá Szijjártó Péter.
