Krónika
„Na, szia mentő!” - A mentésirányító, akinek milliók ismerik a hangját
A posztból kiderült, hogy Kozák László négy évtizeddel ezelőtt, 1985 szeptemberében csatlakozott az Országos Mentőszolgálat bajtársi közösségéhez, 26 éven át dolgozott kivonuló mentő-szakápolóként eset-, majd rohamkocsin, később pedig a szolgálatvezetésben is bizonyította szakmai felkészültségét.
A mentésirányításnak 2006 óta meghatározó tagja, ahol apunak is becézik, hiszen több évtizedes tapasztalatával, segítőkész hozzáállásával ma is biztos pontot jelent bajtársai számára a nehezebb helyzetekben is.
A segélyhívás különösen élmény volt Kozák számára, hiszen az eset során az érintett gyermek épp egykorú volt unokájával. Kozák így fogalmazott:
„Nem túl gyakori, hogy ilyen fiatal gyermek legyen a bejelentő, négyévessel korábban még nem találkoztam, de a gyermek nagyon ügyes, segítőkész és talpraesett volt és ez engem is megnyugtatott."
„A történet legfontosabb tanulsága talán éppen ez: a gyerekek már egészen kiskortól fogva képesek segítséget kérni és segíteni, amennyiben megtanítjuk nekik. Ezt Kozák bajtárs is tovább erősítette, aki úgy gondolja, már óvodás korban érdemes játékos formában beszélni a mentőhívásról, eljátszani a helyzetet. A gyerekek fogékonyak, bátrak és ez akár életet is menthet” – írták a mentősök, akik gratuláltak bajtársuk kiemelkedő szakmai és emberi helytállásához, büszkék példamutató elhivatottságára, és köszönik áldozatos munkáját.
