Bill Gates, Buffett és Henry Ford közös titka

Henry Ford legendás vállalatvezetési stílusa ma is tananyag. Amikor megkérdezték tőle, hogy kinek adja a legtöbb fizetést ezt válaszolta: azoknak, akik a legtöbbet tesznek hozzá cége fejlődésének, ők pedig nem mások, mint a saját dolgozói. 1914. január 5-én Ford bejelentette, hogy a futószalag melletti bérminimumot napi 5 dollárra emeli és a műszakot 8 órára csökkenti. Ezzel nagyjából megduplázta a korábbi 2,34 dolláros órabér és 1 órával csökkentette a napi munkaidőt.

A döntése hátterében nem romantikus jótékonykodás állt, hanem azt vette észre, hogy a monoton futószalag melletti munka miatt a munkások fluktuációja 1913 végére elképesztő, 370–380%-ra ugrott, napi munkaerő 10% körüli hiányzással dolgozott folyamatosan.

Emiatt gyakorlatilag állandóan új embereket kellett betanítani, ami leállásokhoz és sok selejthez vezetett. Az 5 dolláros nap hírére másnap reggel tízezres tömeg állt sorba munkáért a detroiti Highland Park gyárnál, vagyis Ford egyetlen nap alatt bőséges munkaerő-kínálatot és erős tárgyalási pozíciót teremtett magának.

Az eredmény kézzelfogható volt. A “hatékonysági bér” lecsökkentette a felmondások és a hiányzások arányát, miközben a futószalagos termelés kifutása a Ford, legendás Model T összeszerelési idejét 12,5 óráról 93 csökkentette. A költségcsökkenés közben az eladási árakat is jelentősen le tudta szállítani. A Model T 1910-ben még 780 dollárba került, 1925-re már 260 dollárért lehetett autót venni és ezzel vált tömegtermékké az autó, mellyel stabil és fizetőképes keresletet teremtett gyára számára.

Mindez jól mutatja, hogy Ford “a legmagasabb béreket” nem jófejségből, hanem üzleti logikából fizette: a magasabb bér értékesebb munkát, kisebb fluktuációt és szélesebb piacot hozott. A tanulság ma is érvényes: ha a vállalat beruház a termelékenységet növelő technológiába és méltányosan fizet, a bér nem költség, hanem befektetés – amely egyszerre erősíti a munkaerőt és a profitot.

A következő jelenet pontosan megmutatja, mit értett Ford azon, hogy „a legtöbbet annak fizetek, aki a legtöbb értéket teremti”. Amikor egy riporter a detroiti gyárban rákérdezett a legendás bérek okára, Ford nem magyarázkodott, inkább megmutatta, hogyan születik érték a futószalag zaján túl.

„Ford mosolyogva végigvezette a riportert egy zúgó gyárcsarnokon, csengők csörögtek, a liftek folyamatosan jártak, a munkások siettek mindenhova. A kavargás közepén egy üvegfülkében egy férfi hátradőlve ült, lábát az asztalra tette, kalap a szemébe húzva. Ford bekopogott. A férfi felnézett.

Szia, Henry.
Ford bólintott, becsukta az ajtót, és tovább indult. A riporter döbbenten nézett rá.
Ő keresi a legtöbbet nálam — mondta Ford nevetve.
Mit csinál?
Gondolkodik.
És ezért kapja a legmagasabb fizetést?
Igen, mert ő a legjobb befektetésem. A rendszereink és járműterveink jó része az ő fejéből pattant ki. Ő kitalálja, én megvalósítom, és dollármilliók keresünk vele. Az ötlet a legritkább nyersanyag: csend, idő és szabadság kell hozzá. Én ezt fizetem meg.
A riporter erre csak szótlanul bólintott.”

A jelenet üzenete ma is kristálytiszta: Ford valójában ötletet vásárolt. Megfizette a csendet, az időt és a szabadságot, mert tudta, hogy az ötletek hozzák a nagy bevételt. A kisebb fluktuációt, a gyorsabb összeszerelést és végső soron az olcsóbb autót. Visszakanyarodva a számokhoz, épp ez a szemlélet tette fenntarthatóvá az 5 dolláros napi bért és a rekordtermelékenységet. Ez nem jótékonyság, hanem hideg fejjel kiszámolt üzleti logika.

Ha megértjük Henry Ford üzenetét, valljuk be őszintén, mi sem bírjuk majd megállni taps nélkül. Aki kétkezi munkát végez, egész nap dolgozik, ahogy feljebb lép a ranglétrán, nő a legértékesebb erőforrása, ez pedig a szabadideje. A nagy iparágak és az új szektorok szereplői sokat vannak úton, de a csúcson a legnagyobb luxus mégsem a magángép, hanem a csend és az idő a gondolkodáshoz.

Nézzük meg Bill Gates vagy Warren Buffett életét a világ leggazdagabbjai közé tartoznak, mégis feltűnően „lazák”. Buffett naponta órákat olvas, Gates hetente több könyvet is elolvas, maguk vezetik az autójukat, nem sofőr, sorban állnak a kávéért és csak elvétve nyomkodják a telefonjukat. Most már tudjuk, hogy mit érnek el ezzel: teret adnak saját ötleteiknek.

Amíg nem vagyunk mentálisan szabadok, az elménk nem tud nagy terveken dolgozni. Ha igazán nagyot akarunk alkotni az életünkben, először időt kell nyernünk a gondolkodásra. Ha apró feladatokkal terheljük túl magunkat, nem marad hely az áttöréseknek. Szabadítsuk fel önmagunkat és engedjük meg, hogy az ötletek értünk dolgozzanak.