Krónika
Meghalt a legismertebb pankrátor
A helyszínre kiérkező mentősök már nem tudtak segíteni rajta

Hogan – polgári nevén Terry Gene Bollea – 1953. augusztus 11-én született az Egyesült Államokbeli Augusta városában, Georgia államban. Gyermekkorát azonban már Floridában, Tampában töltötte, ahol korán elkezdett érdeklődni a sportok iránt. Fiatalon baseballozott, majd zenészként próbált szerencsét, basszusgitárosként szerepelt több rockzenekarban is. A pankráció világába a ’70-es évek végén csöppent, és hamar megmutatta: különleges karizmája és fizikai ereje új szintre emelheti a sportágat.
Igazi sztárrá a World Wrestling Federation (WWF, ma WWE) égisze alatt vált, a ’80-as évek elejétől kezdve. Vince McMahon üzleti érzékének és Hulk Hogan tömegeket vonzó személyiségének találkozása forradalmasította a pankrációt. Hogan sárga-piros öltözéke, ikonikus bajsza, feszülő izmai és „Whatcha gonna do, brother, when Hulkamania runs wild on you?!” szlogenje egy egész nemzedék számára vált emblematikussá.
Ő testesítette meg a klasszikus amerikai hőst – erős, igazságos és legyőzhetetlen.
A '80-as és '90-es évek során tíz világbajnoki címet nyert, ebből ötöt a WWF-ben és hatot a rivális WCW-nál. Nevéhez fűződik több történelmi jelentőségű mérkőzés, köztük a WrestleMania III legendás csatája André the Giant ellen, ahol Hogan több mint 90 ezer néző előtt hajtotta végre a sportág egyik leghíresebb mozdulatát, a body slamet. Később, a WCW-nál a „Hollywood” Hogan karakterrel is hatalmas sikereket ért el, az nWo (New World Order) tagjaként új korszakot nyitott a pankráció sötétebb, „rosszfiúsabb” stílusában.
Hulk Hogan azonban nem csak a ringben volt sztár. Filmes karrierje is figyelemre méltó volt: szerepelt a Rocky III-ban, ahol Sylvester Stallone ellenfeleként tűnt fel, majd több saját film és sorozat is készült vele, például a Suburban Commando vagy a Thunder in Paradise. A 2000-es években valóságshow-ja, a Hogan Knows Best révén újra a figyelem középpontjába került – ezúttal már családapaként, nem pankrátorként.
A sikerek mellett azonban nem kerülte el a botrányokat sem. Magánéleti válságai, válása, valamint egy kiszivárgott szexvideó és rasszista megjegyzések miatt éveken át tartó jogi és PR-harcokat kellett megvívnia. A WWE 2015-ben el is távolította a Hírességek Csarnokából, ahová csak évekkel később, nyilvános bocsánatkérések után térhetett vissza. Ennek ellenére a rajongók sosem fordultak el tőle teljesen, Hogan neve a mai napig egyet jelentett a pankráció aranykorával – írta meg az origo.hu.