Krónika
„Vettem 90 tojást a szupermarketben, és pár nap múlva 70 csirkét találtam a lakásban"
Hihetetlen eset

Nevezetesen, július 7-én, miután Jiang asszony mindössze két nap távollét után hazatért, nem hitt a szemének, amikor kinyitotta lakása ajtaját. A csend helyett a csirkék hangos csipogása fogadta.
„Amint az ajtóhoz értem, egy nyikorgást hallottam – amikor kinyitottam, sokkot kaptam, azt hittem, hallucinálok” – mondta Jiang asszony.
Elmondása szerint, amikor belépett a lakásba, már 40-50 fióka kelt ki, míg a többiek még mindig próbáltak kibújni a tojásból. Az összesen 90 tojásból 70 egészséges fióka született.
A család tojást vett, ahogy az Kínában lenni szokott, egy szupermarketben.
Ezek a tojások általában terméketlenek, így a fiókák kikelése belőlük rendkívül ritka. Ezúttal azonban más volt a helyzet. A magas nyári hőmérséklet pedig nyilvánvalóan tökéletes feltételeket teremtett a keltetéshez, ami igazi „állati látványosságot” eredményezett.
A kezdeti sokk után a család régi pulóverekből improvizált egy menedéket a madaraknak, és fecskendővel meleg rizskásával etették őket.
Az összes csibe túlélte és jó egészségnek örvend. Kettőt közülük Mrs. Jiang fia megtartott háziállatként, míg a többit átszállították a családi faluba, ahol a szülei gondoskodni fognak róluk - írta meg a blick.rs.