Magyar archeogenetikusok és régészek találták meg a hiányzó genetikai láncszemet a földművesség közép-európai elterjedésének folyamatában.
Szécsényi-Nagy Anna, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont (BTK) Régészeti Intézet kutatója és szerzőtársainak cikke a napokban jelent meg a Proceedings of The Royal Society B című tudományos folyóiratban.
A kutatók a földművesség közép-európai elterjedésének folyamatát vizsgálták archeogenetikai módszerekkel, genetikai vizsgálataik azt mutatták, hogy nem kultúraátadás, hanem valódi népvándorlás zajlott a mai Nyugat-Magyarországon át – adta hírül internetes oldalán a Magyar Tudományos Akadémia (MTA).
Mai ismereteink szerint a mezőgazdaság az emberiség történetében először nagyjából tizenkét évezreddel ezelőtt a Közel-Kelet „termékeny félholdnak” nevezett részén jelent meg, majd innen terjedt el Európában az újkőkorban. A földművesség Anatólián át két jól elkülöníthető útvonalon terjedt tovább – a Mediterráneumban az Ibériai-félsziget felé, valamint a Balkánon Közép-Európa irányába. Utóbbi, a keleti ág Délkelet-Európában létrehozta az úgynevezett Starãevo-kultúrát, amely nagyjából Kr. e. 6200–5450 között létezett. A földművesség közép-európai elterjedése azonban egy másik kultúrához köthető, amelyet a leletek közt talált edények jellemző mintázatai alapján a vonaldíszes kerámia kultúrájának neveztek el. A két kultúra a Dunántúlon Kr. e. 5600 után száz–százötven éven át egymás mellett létezett, így felmerült a kérdés, hogy milyen kapcsolat lehetett azok között a népek között, amelyek a különböző kultúrákra jellemző leleteket hátrahagyták – idézte a honlap a brit tudományos lapban megjelent cikket.
A módszer sajátosságai és az eddig megismert őskori DNS-adatok fényében azonban jelentős eredményről van szó. A kutatók e genetikai mintasor vizsgálatával arra jutottak, hogy nem elsősorban kultúraátadásról, hanem valódi népvándorlásról volt szó a mai Nyugat-Magyarországon át.
