HIRDETÉS

Több amerikai katona halt meg az iráni háborúban, mint eddig tudtuk

Korábban három katonával kevesebbet tüntettek fel hivatalos nyilvántartásában

Közel-Kelet
  • 2026.10.12. - 08:37
amerika irán háború hormuz amerikai tengerészgyalogos  amerikai katona
A frissített adatbázis 865 sebesültet is feltüntetAFP/US Central Command (CENTCOM)

A korábban közöltnél magasabb veszteségadatokat hozott nyilvánosságra az amerikai védelmi minisztérium. Február vége óta összesen huszonkét katona vesztette életét a közel-keleti hadműveletek térségében.

Huszonegyre emelte az Irán elleni amerikai hadműveletekhez sorolt halálesetek számát a Pentagon, miután korábban három katonával kevesebbet tüntetett fel hivatalos nyilvántartásában – jelentette a The Washington Post.

Az amerikai védelmi minisztérium módosította a Defense Casualty Analysis System nevű nyilvános adatbázist. A korrekció két olyan halálesetet is tartalmaz, amely nem harci cselekmény következtében történt.

Az egyik áldozat a 46 éves Sorffly Davius őrnagy, a Nemzeti Gárda tagja, aki március 6-án Kuvaitban halt meg. A másik egy szeptemberben öngyilkosságot elkövető, meg nem nevezett haditengerész.

HIRDETÉS

A Pentagon egy harmadik katonát is utólag vett nyilvántartásba: a 26 éves Devin Seibel őrmester májusban, Irakban vesztette életét egy kiképzési balesetben. Halálát azonban az Iszlám Állam elleni hadművelethez sorolták.

Így február 28. óta összesen 22 amerikai katona halt meg a térségben, közülük 21-et az Irán elleni műveletekkel összefüggésben tartanak nyilván. Az adatbázis 865 sebesültet is feltüntet.

A Washington Post már szeptemberben jelezte, hogy a hivatalos veszteségadatok hiányosak. Pete Hegseth védelmi miniszter akkor valótlannak nevezte a lap állításait. A korrekciót követően demokrata képviselők bírálták a tárca adatkezelését.

HIRDETÉS

Reklám
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS