Irán egyik legfontosabb bevételi forrása, az olajexport rendkívüli nyomás alá került, miközben az ország olajiparának vezetésében is váratlan változás történt.
Maszúd Pezeskján iráni elnök október 4-én elfogadta Mohszen Paknedzsád olajügyi miniszter lemondását, és ideiglenesen Hamid Bovardot, az Iráni Nemzeti Olajtársaság vezetőjét nevezte ki a minisztérium élére. A hivatalos magyarázat szerint Paknedzsád személyes okokból távozott, ezért nincs bizonyíték arra, hogy lemondását közvetlenül az amerikai blokád vagy az olajiparon belüli viták okozták volna. Utódja azonban olyan helyzetben veszi át a tárcát, amelyben Irán olajbevételeinek jövője vált bizonytalanná.
A legsúlyosabb problémát az jelenti, hogy Irán egyre nehezebben tudja eljuttatni a kitermelt olajat külföldi vásárlóihoz. A Kpler és a TankerTrackers adataira hivatkozó Iran International szerint július közepe óta egyetlen iráni nyersolajszállítmány sem jutott át az amerikai blokád vonalán Kína felé, augusztus közepe óta pedig új nyersolajat sem rakodtak iráni terminálokon. Irán egy ideig a már tankhajókon tárolt készletekből folytatta a szállításokat, augusztus közepére azonban mintegy 67 millió hordó olaj halmozódott fel az ország déli vizein. Az üres tankhajók hiánya végül az új rakodások leállásához vezetett.
Ennek következtében az iráni nyersolaj-kitermelés napi mintegy 1,8 millió hordóra esett vissza, ami nagyjából a belföldi szükségletek fedezésére elegendő, és körülbelül fele a háború előtti termelésnek. Az export már ezt megelőzően is drámaian zuhant: márciusban még körülbelül napi kétmillió hordó nyersolajat és kondenzátumot rakodtak, júliusban körülbelül 740 ezret, augusztusban pedig már csak 220–255 ezer hordót. Paknedzsád távozása előtt azt állította, hogy a korábban eladott olajból származó pénzek továbbra is beérkeznek az országba, ez azonban csak átmeneti segítséget jelenthet, ha közben újabb olajat nem sikerül exportálni.
Az új olajügyi vezető mozgástere ezen a területen rendkívül szűk. Egy miniszterváltás önmagában nem képes megszüntetni az amerikai tengeri blokádot, új tankhajókat biztosítani vagy ismét megnyitni a Kínába vezető exportútvonalakat. Ha az iráni olajszállítások jelentősen újraindulnak, annak hátterében valószínűleg nem a minisztérium belső átalakítása, hanem az amerikai blokád vagy a tágabb konfliktus feltételeinek megváltozása áll majd.
Van azonban egy másik probléma, amelyre Bovardnak már lényegesen nagyobb befolyása lehet. A szankciók miatt Irán régóta közvetítőket használ az olaj értékesítésére és a bevételek hazajuttatására. Ez a rendszer az utóbbi időben komoly viták forrásává vált. Az Iran International korábban megszerzett bizalmas dokumentumai szerint jelentős mennyiségű olajat adtak át hitelre és komoly árengedménnyel olyan közvetítőknek is, akiknek korábbi ügyletekből már jelentős tartozásuk volt. Egy dokumentum szerint négy ilyen közvetítő hordónként 8,50 dolláros kedvezményt kapott annak ellenére, hogy korábbi olajeladások bevételeivel még nem számoltak el. Egy későbbi ügyben 86 millió hordónyi olaj értékesítését bízták négy eladósodott közvetítőre.
A probléma nem pusztán adminisztratív. Az iráni Állami Ellenőrzési Szervezet vezetőjének korábbi közlése szerint legalább 1,6 milliárd dollárnyi bevétellel kapcsolatos visszaélést tulajdonítottak közvetítőknek, és 59 büntetőeljárás indult. Az olajügyi minisztérium ugyanakkor azzal védekezik, hogy a közvetítői rendszerre éppen a nemzetközi szankciók miatt van szükség, és visszautasítja azt az állítást, hogy nem megfelelően ellenőrizte volna az érintett cégeket.
Bovard ezért két teljesen eltérő problémát örökölt. Az amerikai blokádot gyakorlatilag nem tudja befolyásolni, az olajértékesítés belső rendszerét viszont igen. Szigoríthatja a közvetítők kiválasztását, nagyobb pénzügyi garanciákat követelhet, megpróbálhatja behajtani a lejárt tartozásokat, és szorosabb ellenőrzés alá vonhatja a szankciók megkerülésére kialakított értékesítési hálózatot. Egyelőre azonban ilyen reformokat nem jelentettek be.
Az iráni vezetés számára a tét óriási, mert az olaj továbbra is az állami bevételek egyik legfontosabb forrása. Az új miniszter személye ezért önmagában aligha oldja meg Teherán problémáját. Ha az export ismét megindul Kína felé, annak kulcsa mindenekelőtt a blokád és a konfliktus alakulása lesz. Ha viszont Bovardnak sikerül rendet tennie az olajeladások átláthatatlan közvetítői rendszerében, az már olyan változás lenne, amelyet valóban az új vezetéshez lehetne kötni. Irán olajiparának sorsa így egyszerre függ Washington döntéseitől és attól, hogy Teherán képes-e saját rendszerének problémáit kezelni - írja az iranintl.com.
