Miután Irán megkapta Washington válaszát a Hormuzi-szorosbeli válság megoldására irányuló hétpontos javaslatára, fokozódott Teheránban a megosztottság azzal kapcsolatban, hogy további kompromisszumra törekedjen-e, vagy fokozza a nyomást az Egyesült Államokra.
A hivatalos washingtoni válasz Kataron keresztül érkezett meg, és a források inkább amerikai „visszajelzésként” jellemezték a dokumentumot, semmint az iráni béketerv egyértelmű elfogadásaként vagy elutasításaként.
A teheráni keményvonalas erők azonnal felhasználták a helyzetet, és a további tárgyalások hiábavalóságának bizonyítékaként állították be az amerikai hozzáállást. Ezzel szemben a pragmatikusabb hangok azzal érvelnek: önmagában az a tény, hogy az Egyesült Államok érdemben reagált, azt bizonyítja, hogy a tárgyalási folyamat még nem zárult le. Donald Trump elnök nyilvánosan ugyan elégtelennek minősítette az iráni tervezetet, a diplomaták szerint a Hormuzi-szoros újranyitásáról és a tengeri blokád feloldásáról továbbra is zajlanak a közvetett, katari közvetítésű megbeszélések.
A teheráni közbeszéd fókuszában most az áll, milyen stratégiai lépést tegyen Irán a kialakult helyzetben.
A sajtó is két táborra szakadt
Az állami televízióhoz köthető Jame Jam lapban Abbász Szalimi-Namin keményvonalas elemző publikált véleménycikket „Amerika félelme az Irán elleni vereség beismerésétől” címmel. Érvelése szerint az, hogy Washington ellenáll az iszlámábádi tárgyalásokon alapuló hétpontos tervnek, csupán azt jelzi: a Fehér Ház képtelen beismerni saját stratégiai kudarcát. A szerző úgy látja, az amerikai döntéshozók még mindig egy Iránra mért „bénító csapásban” bíznak, és jobban tartanak a kudarc elismerésének belpolitikai áraitól, mint a háborús helyzet további eszkalálódásától.
A radikális Keyhan még ennél is továbbment. Hosszein Sariatmadari főszerkesztő az ellenőrizhető nukleáris engedményekre vonatkozó amerikai követeléseket annak bizonyítékaként mutatta be, hogy Washingtonnak soha nem állt szándékában jóhiszeműen tárgyalni. A lap szerint a szoroson keresztüli szabad hajózás atomalkuhoz kötése kísérlet arra, hogy megfosszák Iránt a legfőbb alkupozíciójától, miközben fenntartanák a gazdasági és katonai nyomást. A Keyhan bírálta az iráni külügyminisztérium túlzott „türelmét”, és válaszként tengeri feltartóztatásokat, újabb part menti hajó elleni ütegek hadrendbe állítását, valamint a nyugati hadihajók által kísért kereskedelmi flotta célba vételét követelte. Érvelésük szerint a globális energiapiacoknak elviselhetetlen költségekkel kell szembesülniük ahhoz, hogy Washington feloldja a blokádot.
A diplomáciai kompromisszumot védik
Ezzel szöges ellentétben áll a mérsékeltnek számító Shargh napilap álláspontja. Ahmad Zeidabadi elemző szerint a merev amerikai álláspont ellenére Washington döntése – miszerint részletes ellenjavaslatot küldött Dohán keresztül – azt jelzi, hogy a diplomáciai kiskapu továbbra is nyitva áll.
Zeidabadi a katari közvetítői csatorna megőrzésére szólította fel a vezetést, és egy kétlépcsős kompromisszumot javasolt. Ennek lényege, hogy Irán célzott technikai garanciákat – köztük a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) ideiglenes ellenőrzési protokolljait – ajánlhatna fel, cserébe a kereskedelmi tranzitkorlátozások azonnali, fokozatos enyhítéséért. Az elemző határozottan elutasította a katonai eszkalációt, figyelmeztetve arra: ha Teherán feladja az ingadiplomáciát, az a bankszektort és a légi közlekedést sújtó szigorítások miatt az ország még mélyebb gazdasági és nemzetközi elszigetelődéséhez vezet.
A fenti reakciók világosan megmutatják, hogy az amerikai jegyzék megérkezése után a vita Teheránban már nem arról szól, egyáltalán szóba álljanak-e Washingtonnal, hanem arról, mekkora politikai és katonai árat kell ezért Iránnak megfizetnie – írta az Iranintl.
