Az Amerika és Izrael, illetve Irán közötti háború 2026. február 28-án kezdődött, vagyis augusztus 28-án éppen elérte a hat hónapos, nagyjából 182 napos időtartamot.
Donald Trump az első hetekben még négy-öt hetes konfliktusról beszélt, ehhez képest fél év elteltével sincs végleges tűzszünet vagy politikai rendezés. Az intenzitás közben többször változott: voltak erősebb bombázási időszakok, átmeneti megállapodások és visszafogottabb szakaszok, jelenleg pedig Washington egyre inkább katonai csapások helyett gazdasági és pénzügyi nyomással próbálja engedményekre kényszeríteni Teheránt.
Az emberveszteségről nincs egyetlen, minden fél által elfogadott pontos szám. A Reuters jelenlegi összesítése szerint a háborúban már több ezer ember halt meg, a halálos áldozatok jelentős része Iránban és Libanonban volt. Az Egyesült Államok vesztesége ennél sokkal pontosabban ismert: 18 amerikai katona halt meg és több mint 750 megsebesült. A teljes civil és katonai áldozatszám meghatározását nehezíti, hogy a különböző országok eltérően közlik veszteségeiket, és egyes adatokat nem lehet függetlenül ellenőrizni. Ezért egyetlen pontos „eddig ennyien haltak meg” számot jelenleg félrevezető lenne megadni.
A felhasznált fegyverek mennyisége szintén óriási, de ezekről sincs teljes nyilvános darabszám. Az amerikai és izraeli oldalon vadászbombázók, precíziós irányítású bombák és rakéták, nagy hatótávolságú csapásmérő eszközök, hadihajók, drónok, valamint Patriot és THAAD légvédelmi rendszerek kerültek bevetésre. Irán ballisztikus és cirkálórakétákat, különböző támadó drónokat, légvédelmi rendszereket, tengeri aknákat és haditengerészeti eszközöket használt. A háború méretét jól mutatja, hogy júliusig az Egyesült Államok becslések szerint Patriot elfogórakétáinak mintegy 65 százalékát felhasználta, a THAAD elfogórakéta-készlet pedig legalább 38 százalékkal csökkent. A Reuters szerint bizonyos amerikai precíziós rakétatípusok globális készletének gyakorlatilag egészét felhasználták.
A technikai veszteségek is jelentősek. Egy amerikai kongresszusi jelentés szerint májusig 42 amerikai katonai repülőeszköz veszett oda, részben iráni támadások, részben balesetek következtében. Az amerikai hadsereg ugyanakkor májusig 161 iráni haditengerészeti egység megsemmisítéséről és az iráni légvédelem 82 százalékának kiiktatásáról számolt be. Washington márciusban úgy értékelte, hogy Irán hatalmas rakétakészletének körülbelül egyharmadát biztosan megsemmisítette, további nagy mennyiség állapota azonban bizonytalan volt. Irán tehát komoly veszteségeket szenvedett, de fél év elteltével is rendelkezik olyan rakétákkal és drónokkal, amelyekkel támadásokat tud végrehajtani.
A konfliktust egyszerűen „amerikai–iráni háborúnak” nevezni ezért valamelyest félrevezető: Izrael kezdettől közvetlen hadviselő fél, az Egyesült Államok pedig vele együtt indította a február 28-i támadásokat. Irán válaszcsapásai ráadásul több, az Egyesült Államokkal szövetséges öböl menti ország területét is érintették, amerikai katonai és diplomáciai létesítményeket támadva. A jemeni húszik szintén bekapcsolódtak a tengeri konfliktusba a Vörös-tengeren. Vagyis ha csak a fő hadviselőket számoljuk, három állam – Irán, az Egyesült Államok és Izrael – áll közvetlenül a háború középpontjában, de katonai támadások, bázisok, tengeri műveletek és szövetséges fegyveres csoportok révén ennél jóval több ország területét érintette már közvetlenül a konfliktus.
Az Egyesült Államok számára a háború már július 21-ig legalább 37,5 milliárd dollárba került a Pentagon adatai szerint. Ez körülbelül 12–13 ezer milliárd forint, árfolyamtól függően. A tényleges augusztus végi összeg ennél minden bizonnyal magasabb, hiszen azóta is folytatódtak a katonai műveletek, a haditengerészeti jelenlét és a Hormuzi-szoros biztosítására irányuló műveletek. Ehhez hozzájön a felhasznált fegyverkészletek pótlása, valamint a rendkívül hosszú hajó- és repülőgép-bevetések költsége.
Irán veszteségére nincs hasonlóan megbízható dollárösszeg, ezért itt nem lenne korrekt egyetlen számot mondani. A közvetlen katonai károk mellett kiesett olajbevétellel, sérült infrastruktúrával, kereskedelmi veszteségekkel, inflációval és a rial gyengülésével kell számolni. Júliusban az éves iráni infláció 66 százalék, a fogyasztói árak éves emelkedése 87,9 százalék, az élelmiszerár-infláció pedig 128 százalék volt. Maszúd Peszeskján iráni elnök maga is úgy fogalmazott, hogy az ország problémái többszörösükre növekedtek, miközben bevételei visszaestek.
A világ gazdasági veszteségét még nehezebb egyetlen dollárösszegben meghatározni, de már globális makrogazdasági hatás látható. Az IMF a háború kezdete előtti januári 3,3 százalékos 2026-os világgazdasági növekedési előrejelzését 3,0 százalékra csökkentette. Nem állítható, hogy a teljes 0,3 százalékpontos különbséget kizárólag az iráni háború okozta, de az IMF kifejezetten az egyik legfontosabb negatív tényezőként kezeli az energiaellátási sokkot. A magasabb olaj- és üzemanyagárak, a tengeri biztosítás, a drágább szállítás és az ellátási láncok zavarai közvetve gyakorlatilag az egész világgazdaságban megjelennek.
A Hormuzi-szoros problémája lényegében a háború kezdete óta, vagyis közel fél éve tart. A helyzet időnként javult, majd ismét romlott. A háború előtt a világ energiaellátásának körülbelül ötöde haladt át ezen a mindössze nagyjából 34 kilométer széles tengeri átjárón. Augusztus közepén a hajóforgalom még körülbelül 90 százalékkal maradt el a február végi szinttől. Augusztus végére már látható javulás: a Goldman Sachs becslése szerint az Öbölből származó export ismét napi 15–16 millió hordóra emelkedett, de ez még mindig napi 7–8 millió hordóval kevesebb a háború előtti mennyiségnél.
A kőolaj ára ennek következtében nagyon megugrott. A Brent tavasszal hordónként 118–120 dollár fölé is emelkedett, míg augusztus 28-án körülbelül 89 dollár körül kereskedtek vele. Vagyis a háború eleji pánikcsúcshoz képest jelentősen visszaesett, de az energiaár-sokk nem múlt el. Az amerikai benzin ára például a Reuters szerint közel egy dollárral magasabb gallononként, mint egy évvel korábban.
A kieső olaj mennyisége még látványosabban mutatja a háború globális súlyát. A Nemzetközi Energiaügynökség augusztusi becslése szerint 2026 globális olajkínálata napi 4,3 millió hordóval, mintegy 4 százalékkal csökkenhet, és a kínálat éves átlagban napi 1,27 millió hordóval maradhat el a kereslettől. Júliusban a Közel-Kelet termelése még napi 8,3 millió hordóval maradt el a háború előtti szinttől; a válság legsúlyosabb szakaszában a kiesés elérte a napi 14 millió hordót. A háború kezdete óta a világ olajkészleteiből összesen mintegy 410 millió hordót kellett felélni, hogy enyhítsék a hiányt.
Gazdasági értelemben szinte mindenkit érint ez a háború. Közvetlen katonai veszély elsősorban a Közel-Keletet fenyegeti, de a Hormuzi-szoroson normális körülmények között a világ olaj- és cseppfolyósítottföldgáz-szállításának körülbelül egyötöde halad át. Ázsia különösen sérülékeny, mert Kína, India, Japán és Dél-Korea jelentős közel-keleti energiaimportőrök, de az olaj világpiaci termék, így az ellátási zavar Európában és Amerikában is megjelenik az üzemanyag-, szállítási és végső soron az élelmiszer- és fogyasztói árakban.
Hat hónap után tehát a háború mérlege már önmagában rendkívüli: mintegy 182 napnyi konfliktus, több ezer halott, 18 elesett és több mint 750 megsebesült amerikai katona, legalább 37,5 milliárd dolláros amerikai katonai költség, 42 elvesztett amerikai repülőeszköz, 161 megsemmisített iráni haditengerészeti egység, több százmillió hordó felélt olajtartalék és hónapok óta súlyosan korlátozott forgalom a világ egyik legfontosabb tengeri útvonalán. És talán a legfontosabb szám a 20 százalék: nagyjából ekkora része haladt a világ energiaellátásának a Hormuzi-szoroson a háború előtt. Ez az oka annak, hogy egy földrajzilag a Közel-Keletre koncentrálódó háború gazdasági következményeit gyakorlatilag az egész világ megérzi.
