Közel-Kelet

Az Egyesült Államok csaknem két tucat tankhajót juttatott át a Hormuzi-szoroson

Az USA szerdán is folytathatja az Irán ellen még kedden indított támadásokat

Az Egyesült Államok csaknem kéttucatnyi olajszállító tankhajót juttatott ki a Hormuzi-szoroson keresztül Irán tudta nélkül – jelentette be Donald Trump amerikai elnök szerdán.

Az Egyesült Államok csaknem két tucat tankhajót juttatott át a Hormuzi-szoroson
Donald Trump amerikai elnök
Fotó: AFP/Kent Nishimura

Az elnök egy – a fehér házi dolgozószobájában tartott – eseményen az iráni helyzetről szólva elmondta, hogy az elmúlt napokban amerikai segítséggel, az éjszakai sötétséget kihasználva 22 tanker jutott át a Hormuzi-szoroson több millió hordó kőolajat szállítva. Hozzátette, hogy azért közli, mert a művelet Irán tudomására jutott. „Több millió dollár értékű kőolaj jutott ki, ezért áll 85-90 dolláron a hordónkénti ára, és nem 250-en” – hangoztatta.

Donald Trump azt is kijelentette, hogy az Egyesült Államok szerdán is folytathatja az Irán ellen kedden indított támadásokat, valamint közölte, hogy kizárólag egy „érdemi”, tartalommal bíró megállapodást hajlandó elfogadni Iránnal.

Kapcsolódó írásaink