Közel-Kelet

Első ízben nyilatkozott izraeli állampolgár a libanoni televíziónak

A 46 éves Ravíd rendkívül jó kapcsolati hálózattal rendelkezi

Barak Ravíd ismert újságíró, közel-keleti szakértő személyében első ízben nyilatkozott izraeli állampolgár a libanoni televíziónak - közölte szombaton a nemzetközi sajtó.

Első ízben nyilatkozott izraeli állampolgár a libanoni televíziónak
Izrael széles körű támadásokat indított Libanon ellen, többek között Tírusz városa közelében is, miután a Hezbollah közölte, hogy harcosai a fegyverszünet ellenére összecsaptak az izraeli erőkkel az Izrael által kijelölt déli „sárga vonalon” túl
Fotó: AFP/Kawant Haju

Ravíd pénteken adott interjút a libanoni LBCI műsorszolgáltató egyik műsorvezetőjének, Toni Mradnak az Izrael és a libanoni Hezbollah síita milícia közti harcokról, illetve a tartós tűzszünet létrehozására irányuló erőfeszítésekről.

Libanonban 1955 óta törvény bünteti, hogy libanoni állampolgárok, illetve cégek közvetlen vagy akár csak közvetlen kapcsolatot ápoljanak a zsidó állam képviselőivel, állampolgáraival vagy Izrael érdekében cselekvő személyekkel. Tekintettel arra, hogy a két ország nemzetközi jogi értelemben hadiállapotban van, a libanoni igazságszolgáltatás az 1955. június 23-án hozott törvény megsértésének eseteit ellenséges országgal való kollaborációnak minősíti.

A 46 éves Ravíd rendkívül jó kapcsolati hálózattal rendelkezik. Fő érdeklődési területei az amerikai-izraeli kapcsolatok, valamint a közel-keleti diplomácia. Az amerikai Axios hírportál tudósítójaként, a CNN amerikai tévécsatorna, valamint az izraeli Walla hírportál és a 12-es televíziós csatorna politikai kommentátoraként dolgozik.

Kapcsolódó írásaink