HIRDETÉS

Donald Trump: Az iráni katonai konfliktus „nagyon hamar" véget érhet

Irán már elveszített „mindent, amivel rendelkezett"

Közel-Kelet
  • 2026.03.10. - 07:07
Cikk borítókép
Donald Trump amerikai elnökGetty Images via AFP/Roberto Schmidt

Az amerikai elnök szerint az iráni katonai konfliktus „nagyon hamar” véget érhet - Trump Floridában tartott sajtótájékoztatóján értékelte közel-keleti fejleményeket helyi idő szerint hétfőn este.

Trump kifejtette, hogy az iráni haderőt megfosztották tengeri képességeitől, valamint a drón- és rakétaállományának nagy részét is elveszítette.

Megfogalmazása szerint a hadműveletben eddig elért eredményeket korábban „egy hónap alatt” sem tartotta megvalósíthatónak.

Közölte, az Iránt érintő lépések célja, hogy hosszú távon megfosszák attól a képességétől, hogy fegyvereivel az Egyesült Államokat, illetve szövetségeseit, valamint a szomszédos országokat fenyegethesse.

HIRDETÉS

Donald Trump csalódottságának adott hangot Irán új vezetőjének személyét, Modzstaba Hameneit illetően, akivel - véleménye szerint - az iráni politika iránya nem változhat meg.

A kőolaj árának stabilizálása érdekében kilátásba helyezte, hogy az Egyesült Államok átmeneti időre felold bizonyos szankciókat, valamint megismételte, hogy a Hormuzi-szoroson a szállítások újraindulása érdekében az Egyesült Államok „politikai kockázatbiztosítást” nyújt az áthaladó szállítmányokra.

Donald Trump megerősítette, hogy hétfőn telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, akivel szót váltottak az ukrajnai háborúról, valamint a közel-keleti helyzetről. Az egyeztetést az amerikai elnök nagyon jónak értékelte, és hozzátette, hogy az orosz államfő konstruktívnak mutatkozott, hogy segítséget nyújtson az iráni konfliktus lezárásában.

Reklám
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS
HIRDETÉS