Közel-Kelet
Lehet-e atomháború Irán és Amerika konfliktusából?
Az öböl menti országoknak nem volt érdekük, hogy iráni rakéták hulljanak a városaikra

Itt az atomfenyegettség kérdése az az, hogy esetlegesen történik-e olyan csapás Irán részéről, mondjuk Izrael irányába, ami elhozhat egy ilyen döntést Izrael és az Egyesült Állámok részéről – mondta a Magyar Hírlap stúdiójában Lévai Dániel. A Magyar Külügyi Intézet kutatóje kiemelte, az atomfegyvert a nagyhatalmak mindig az asztalra teszik, gondoljunk csak az orsz-ukrán háborúra, és Medvegyev folyamatosan lényegében azzal fenyegetőzik, hogy ha az ukránok olyan támadást hajtanak végre, akkor majd taktikai nukleáris csapást hajtanak végre. Kiemelte, Trump elnök is azt mondja, hogy az ő szótárában az M betű szó az egy kerülendő dolog. Maguk az irániak is az elmúlt napokban azt nyilatkozták, hogy még soha nem látott pusztítást akarnak majd végrehajtani, de erre Trump rögtön válaszolt, hogy majd akkor megmutatja, hogy ő mit tud.
„Én szerintem nincs Iránnak olyan eszköze, hogy nukleáris támadást hajtsunk végre” – fogalmazott Lévai Dániel.
A térség érintettségéről elmondta, Szaúd-Arábiának, Katarnak, Kuwaitnak, Bahreinnek nem volt érdekükbe az, hogy iráni rakéták hulljanak a városaikra, a kikötőikre. Most viszont az, hogy Irán lényegében általános támadást indított az Egyesült Államok közel-keleti partnerei ellen, ez egy olyan helyzetet teremtett, ami egyébként kénytelenné teszi azt, hogy ezek az öböl menti országok felsorakozzanak Amerika és Izrael mögé. Tehát ez egy olyan eszkalációs spirál, amelyben lényegében az öböl országok, tehát a muszlim országok, Izrael, most már az angolok is, francia is belekerült. Tehát most egy olyan helyzet állhat elő, hogy egy olyan nagy koalíció jön létre Irán ellen, ami lehetővé teszi ezeket a műveleteket – húzta alá a kutató.
Lévai Dániel kifejtette, az biztos egyébként, hogy például Katarral is olyan szerződést kötöttek a tavalyi év folyamán, ami szinte már NATO-szintű védelmet garantál az öböl menti országnak, ugye amikor Izrael ott légicsepást hajtott végre, akkor az olajmonarhiák egy kicsit egy vörös vonalat húztak, hogy azért Izrael mégse hajtson végre ott támadásokat a területükön. És akkor az amerikaiak gyorsan közbeléptek és megadták azokat a katonai garanciákat, hogy az Egyesült Államok ki fog állni a térségbeli szövetségeseik mellett.
„Én úgy láttam, hogy most ezek az iráni akciók tényleg egy összehangolt kohézióvá teszik ezeket az országokat, viszont ők nagyon meg fogják fizetmi az árát ennek a háborúnak, hiszen az ő legfontosabb bevételi forrásuk a turizmus, most a rakétatámadások miatt abszolút leállt, vissza kell majd állítani a világ polgárai előtt a bizalmat, hogy ők garantálni tudják a biztonságot. Ráadásul a saját rakétakészleteik sem végtelenek, azt is az Egyesült Államoktól szerezték be, tehát ez még jobban egyébként az öböl menti országokat az Egyesült Államok szövetsége felé fogja lökni, hiszen a védelmüknek az alapjait, a lőszerük állampótlást, a fegyverrendszerüket az Egyesült Államoktól kapják, és ezeket pótolni kell, amiket egyedül csak az amerikaiak tudnak megadni” – fogalmazott a kutató.
