Források szerint Károly király összetűzésbe került Vilmos herceggel a munka és az imázs miatt. Az uralkodó mostanra irritálóbbnak találja örökösét, mint Harry herceget, a kötelességekkel és a családdal kapcsolatos feszültségek közepette.
Bár III. Károlyt és Vilmos herceget a királyi család egységes vezetőiként szokták bemutatni, az elmúlt hetekben egyre látványosabbá vált, hogy eltérően viszonyulnak királyi feladataikhoz.
Károly szerint Vilmos túl kevés hivatalos feladatot vállal
A 77 éves Károly király – aki továbbra is daganatos betegsége miatt kezelés alatt áll – az elmúlt egy évben 175 napon teljesített hivatalos programot. Ezzel szemben a 44 éves Vilmos herceg naptárában jóval kevesebb nyilvános szereplés szerepelt, több hosszabb családi pihenővel megszakítva.
Mindeközben Harry herceg négynapos brit látogatást tett, amelynek során részt vett az Invictus Games eseményein, valamint édesapjával is találkozott a Clarence House-ban. A királyi szakértők szerint a találkozó a vártnál jóval pozitívabb hangulatban zajlott.
Egy, a királyi család működését jól ismerő forrás szerint Károly egyre inkább úgy érzi, hogy a monarchia működésének terhe főként rá hárul, különösen úgy, hogy még mindig intenzív munkatempót diktál, miközben súlyos betegséggel küzd.
A forrás szerint a király elismeri, hogy Vilmos tudatosan szeretne jelenlévő és aktív édesapa lenni, és ezt őszinte szándéknak tartja. Ugyanakkor úgy érzi, hogy fia családközpontú életmódja óhatatlanul összehasonlításra készteti a közvéleményt saját múltjával, amikor trónörökösként jóval kevesebb időt tudott a gyermekeire fordítani - írja a Radar Online.
A háttérben ezért régi érzékenységek is felszínre kerültek: Károlyt továbbra is foglalkoztatja, hogy mennyire tudott jó apja lenni a királyi kötelezettségek mellett.
A király szemszögéből nézve nehéz megtalálni az egyensúlyt a monarchia modernizálása és aközött, hogy a királyi család ne keltsen olyan benyomást, mintha visszavenne a közszolgálati feladataiból. Emiatt egyre zavaróbb számára, hogy miközben ő kezelések mellett is teljes munkarendben dolgozik, Vilmos hivatalos programja jóval könnyebbnek tűnik.
Tina Brown szerint Károly most inkább Vilmosra neheztel
Tina Brown királyi életrajzíró szerint a király jelenlegi elégedetlensége már kevésbé Harrynek, sokkal inkább Vilmosnak szól.
Brown úgy fogalmazott, hogy értesülései szerint Károlyt jelenleg jobban bosszantja idősebb fia, mint a korábban sok konfliktust okozó Harry.
Szerinte Vilmos példamutató apaszerepe akaratlanul is rávilágít Károly egykori hiányosságaira, és ezt a király nehezen viseli.
Brown arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt hét hónapban Vilmos és családja öt különböző családi nyaraláson vett részt, majd első hivatalos hetén is mindössze két könnyed program szerepelt: egy női rögbi-világbajnoki mérkőzés meglátogatása lányával, valamint egy séta a londoni Természettudományi Múzeum új kertjében.
Ezzel szemben Károly – daganatos betegsége ellenére – egy év alatt 175 hivatalos eseményt teljesített.
Harry javíthatott brit megítélésén
Brown szerint Harry legutóbbi brit látogatása jelentősen javíthatott a róla kialakult képen, ami akár kellemetlen is lehet Vilmos számára.
Úgy véli, Harry hosszú idő után felismerte, hogy a brit közvélemény visszaszerzéséhez nem vitákra és nyilvános panaszkodásra, hanem egyszerű jelenlétre, emberekkel való találkozásokra és mosolygásra van szükség.
A szerző szerint Harry új stratégiájának része az is, hogy 1,1 millió fontot saját vagyonából adományozott a Children in Need jótékonysági programnak.
Brown szerint ezzel akaratlanul is felmerült a kérdés, hogy Vilmos herceg mire fordítja a Cornwalli Hercegségből származó, évi mintegy 23 millió fontos bevételét.
Harry a fiatalok mentális egészségéről beszélt Londonban
Harry szóvivője szerint a herceg örömmel tért vissza Nagy-Britanniába, ahol régi barátokkal, munkatársakkal találkozott, valamint több számára fontos jótékonysági ügyet is támogatott.
Látogatása során részt vett a Diana-díj rendezvényén is, amelyet a londoni Salisbury téren, a ServiceNow központjában tartottak. Mintegy negyven fiatal társadalmi aktivistával beszélgetett a közösségi szerepvállalásról és a mentális egészség fontosságáról.
Harry hangsúlyozta, hogy a társadalmi változásokért való békés kiállás bátorságot és kitartást igényel.
Mint mondta, a fiatalok nap mint nap szembesülnek olyan problémákkal, mint a mentális betegségek vagy a társadalmi egyenlőtlenségek, mégsem maradnak tétlenek.
Szerinte a céltudatosság és a cselekvés együtt képes leküzdeni a reménytelenséget, és ezt a jelen lévő fiatalok is bizonyították.
Harry úgy fogalmazott, hogy amikor a fiatalok arról beszéltek, milyen önbizalmat, örömöt és célt ad számukra a cselekvés, az többet ért bármilyen statisztikánál.
Hozzátette, hogy édesanyja, Diana hercegné mindig hitt abban, hogy a fiatalok képesek jobbá tenni a világot, és szerinte a Diana-díj ezt az örökséget viszi tovább.
Üzenetét azzal zárta, hogy a fiataloknak nem szabad csendben maradniuk vagy tétlenül szemlélniük az eseményeket, mert hangjuk sokak nevében szól.
A fiatalok mentális egészsége továbbra is súlyos probléma
A Diana-díj vezérigazgatója, Dr. Tessy Ojo arra hívta fel a figyelmet, hogy minden ötödik fiatal diagnosztizálható mentális problémával él, míg tízből négy bizonytalannak és tehetetlennek érzi magát a jövőjével kapcsolatban.
Elmondta, hogy ezért indították el egy évvel ezelőtt a „Fiatalok jólétének évtizede” elnevezésű nemzetközi kezdeményezést, amely a fiatalok mentális egészségét helyezi a középpontba.
Szerinte amikor a fiatalok lehetőséget kapnak arra, hogy vezető szerepet vállaljanak és aktívan cselekedjenek, nő az önbizalmuk, javul a mentális állapotuk és erősödik a reményük.
„Egyszerűen fogalmazva: a cselekvés gyógyítja az elmét.”







