Képírás
Vajon szerencsét hoz a Kígyó éve?
A piros hagyományosan a bőség, a szerencse, a gazdagság színe az ázsiai kultúrában, az emberek pedig ilyenkor előszeretettel látogatják meg az úgynevezett templomi vásárokat Pekingben és országszerte
Az ünneplés egy hete alatt rengetegen kelnek útra az országon kívül és belül egyaránt, hogy meglátogassák rég látott rokonaikat, felfedezzék az ország csodáit és felkeressék a számtalan kulturális emlékhelyet
A Sárkánytánc alapjáraton is szerencsét hoz a hiedelmek szerint, így természetesen ez sem maradhat ki az ünneplésből az újév első napján
Azonban úgy fest nem mindenki élvezi a jelmezes felvonulást és produkciókat
Egy néptáncos a kulisszák mögött készül az előadásra a Ditan parki templomvásáron
Az étkezés meghatározó része a kínai kultúrának, ez pedig hatványozottan igaz az újévi ünneplés alatt, hiszen a hiedelmek szerint vannak olyan ételek amik szerencsét hoznak, azonban olyanok is akadnak, amelyek érdemes lehet elkerülni
Előadóművészek a holdújévi lámpásfesztiválon Nantongban, a kelet-kínai Csiangszu tartományban
Készülődés az oroszlántánc-előadásra a pekingi Ditan parki vásáron 2025. január 29-én, a kígyó holdújév első napján
Néptáncosok a Longtan parki vásáron
Császári őröknek öltözött előadók egy áldozati szertartás újrajátszásán Pekingben
Sárkánytáncosok egy ősi városban Szecsuán tartománybeli Csengtuban
Ünnepi díszlet a Longtan parki templomvásárban
Táncosok egy hongkongi felvonuláson
Az hagyományőrzés azonban nem korlátozódik az anyaország területére, hiszen a kínai diaszpóra a világ minden pontján készül az ünneplésre, így Mexikóváros kínai közössége is, akik Oroszlántánccal köszöntötték az új esztendőt
Chilében fényfesztivállal ünneplik a Kígyó évébe való belépést
Az emberek egészségért és jólétért imádkoznak a templomokban Kína szerte, így Tajvanon is, a világ pedig üdvözli a Kígyó évét
